2010. február 26., péntek

A vén zongora


A vén fekete zongora is összerezzen talán,
Ha ismeretlen árnyak futnak kitárt ravatalán,
Álmoskásan ébredeznek régen elhalt hangok,
Idegenül visszhangozva üres szobád falán.

Aztán elfáradva lassan elcsitulnak,
Szakadt pókhálókból mind a földre hullnak,
Ájultan heverve, - tán egy dalt keresnek,
Egy dalt, amellyel útra kelve, - sokszor messze mentek!

Sarkig kitárt ablakokra emlékeznek újra,
Szomszéd nép is ezt a nótát dúdolgatja már,
Legények a menyecskékre vígan kacsintgatnak,
Csókot lopnak, és májusban orgonát talán.

Ráncosodott arcon újra mosoly éled,           
Öreg szív most megint jobban kalapál,
Bár a lábak megvénültek, már csoszogva lépnek,
Peregve futnak emlékképek, szépek is talán.

Fáradt vén szemekbe lusta könnyek szöknek,
Búcsúkönnyek leperegnek a vén zongorán,
Régen játszott dallamok egy éve elköszöntek,
Ő már nincsen, játsszon hát más a vén zongorán.

2010. február 26.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...