Lelkeddel alszom el

Nincs szárnya a gondolatnak,

Mégis messze száll,

Nincsen lába mellyel, lépne,

Mégis nálad jár.

Zárt ajtókra és falakra

Sohasem figyel,

Ott van, ahol lenni kell,

És semmit sem visz el.

Néha talán megérzed,

Hogy valaki figyel,

Azt hiszed, - csak képzeled,

Hogy két karom ölel.

Hej de sokszor ott vagyok,

Csak rád gondolni kell,

Hányszor ébredek veled,

És veled alszom el.

Ott vagyok, ha dolgozol,

Vagy vásárolni kell,

És ha rólam gondolkodsz,

Egy gondolat figyel.

Kisszobád már félhomályban,

Hálóinged én adom ma fel,

Bár testedet megkívántam,

Ma lelkeddel alszom el.

2009. április 20.

Szeretnék még egyszer (búcsú a papától)

Szeretnék még egyszer mezítláb járni,

Vadsóska kerítés zöld levelét rágni.

Savanykás ízét ma is számban érzem,

Mozdulatlan fekszem, kórház falát nézem.

Félig vak szemmel, csak árnyakat látok,

Nem tudom, vágyok-e haza még hozzátok.

Nem vagyok éhes, már nem kell az étel.

Vigyen könnyű álom, talán még ma éjjel!

Ülök, ha ültetnek, eszem, ha etetnek,

Pelenkában fekszem, majd tisztába tesznek.

Ereje nincsen már torzzá lett kezemnek,

Fájdalmas a napfény, vakuló szememnek.

Lábamra, többé már nem lesz erőm állni,

Tudom, hogy nem fogok soha rajtuk járni.

Vajon, meddig kell még a halálra várni?

Ki mondja meg nekem, hogy kéne kívánni?

Ne vessetek meg, mert nincs kedvem már élni!

Nem akarok többé senkitől sem kérni!

Szánalmas életem - könnyű elítélni,

Túl vagyok mindenen, - nem tudok már félni.

Álmomban, egyszer még mezítláb járok,

Sóskakerítésről zöld levelet rágok,

Szájamban érzem a savanykás ízeket,

Ne ébresszetek majd, engem már nem lehet!

2009. április 20.