2011. január 12., szerda

Az örökség


Az öreg, látszólag békésen szunyókálgatott a fehérre meszelt kis ház előtt terpeszkedő padon, ami kényelmesnek tűnt ugyan, de azért annyira mégsem volt az, hogy az emberfia hosszú álmokat szövögethessen rajta. Nem is az álmokat bánta volna, mert olyankor újra fiatal volt és erős, ami már önmagában is jó, de ráadásként, olyan régi, kedves ismerősöket hozott elé az álom, akik már hosszú évek óta a temetői hársfák alatt hallgatják, a májusi lombok közt meg-megvillanó aranymálinkó dallamos fuvolázását. Hanem, - az éjszakák hossza, valószínűleg egyenes arányban nyúlik a megélt májusok számával, mert mostanában a reggelek is egyre lustábban vánszorognak elő a pirkadat félhomályából.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...