NÉPKONYHA

Szeretet... amiről annyit hallani mostanság! Ami kedves a lelkünknek, azt még akkor is dédelgetjük, ha nem tudatosan tesszük, de vajon élhetne-e az ember szeretet nélkül?


 

A RÓKA MOSOLYA

 Sárkány Sándor igaz története

Igaz történet fiatalságom idejéből, amikor már elengedett kézzel tanultam az életet. Szép volt, jó volt, és szó szerint úgy volt, ahogy közreadtam. Ma már máshol lakom, de szívesen emlékeztem vissza!

SZAVAK

 Sárkány Sándor verse a BeeGees dallamaira

Mennyi kedves szóval simítottam már végig az én Bözsim lelkén, és talán lesz időm még újabbakat mondani, de ma már tudom, hogy egyetlen szó is képes túltenni bármelyiken!

MAGYAR ÉS TÖRTÉNELEM

 hangjáték felnőtteknek

Aluljárói életképet festettem ezzel a rögtönzött hangjátékkal, mely minden írott előzményt nélkülöz. Könnyen jött, hiszen 14. éve lakom a Keleti-pályaudvar környékén, többé-kevésbé megedződve, ha egyáltalán lehet így fogalmazni. A videó végén a jól megszokott sablonszöveg szerepel; hogy írta és előadta, de bizony nem kellett nekem egy betűt sem írnom, mert megírta helyettem az élet. Papír nélkül is beleégette a lelkembe, ennek a létezhetetlen állapotnak, vihogva zokogó hangulatát.

HOMOKSZEMEK

Valamikor magam is kocsikázhattam egy kicsit, ha megesett rajtam a homokot szállító fuvarosok szíve. E ritmus, és lovaskocsiról szóródó homok látványa, elém hozta ezeket a szép emlékeket.

Mini Galéria

GYÖNGYÖK Várkonyi Judit verse a Sade zenekar játékára

 

 Várkonyi Judit - GYÖNGYÖK című csodálatos megemlékezését örökítettem meg ezen a videón. Hálás köszönet a bizalomért!

BÖLCS SÖTÉTSÉG vers, Rakovits Istán gitárjátékára

Bölcs sötétség

Vallatom a csendet,
Az éji bölcs sötétet,
Míg az álom rám talál,
Mondjon új meséket.

Van szerelem

Van szerelem,

Mely még alig ég, és szítani kell!

Gyertya ilyen;

Még kéz melegével védeni kell!

Van szerelem,

Mely lángja, ha lobban, biztos a tűz!

Miért ne legyen;

Ha szív szava dobban, vágy tüze űz!

Van szerelem,

Hol még hevesebben perzsel a láng!

Jó az ilyen,

Mely összefonódott vágyra talál!

És van szerelem,

Mely első látásra áramütés!

Kéz kezeden,

Már ujjak fonódnak, vágy tüze kész!

2012. október 15.

Volt egy arc

Arcod ívét lágyan rejti

Tudatlan feledés homálya,

Ablakra lehelt jégvirág,

Mi, fátylat takar a szobára.

Elmosódott emlékképek

Bújnak tudatom ködében,

Libbennek, mint búcsút intő

Mécsláng lép a sötétben.

Múlnak úgy, mint csobbanás,

Mely vízbe-hullott követ rejt,

Szirmon ringó harmatcsepp,

Mit fény a felhőkbe emelt.

Húsz év után, mért van úgy,

Hogy arcodat még kutatom…

Hisz elágazott rég az út,

Már holnapomat taposom.

Ha szembe jönnél egy napon,

Megfordulnék még… lehet,  

Szelíd mosolyú arcodon,

Nem kutatnék már könnyeket.

Sajnálom már, hogy így van ez,

Arcod ívét, lám feledem…

Csak azt tudom, hogy volt egy arc,

Egy arc, - az első szerelem.

2012. október 15.

Hajnal

Hullott hársvirágra mosolyog a hajnal,

Ablakod-tárod, hogy arcodba leheljen.

Méz-ízű csókjával érintse az ajkad,

Rigóébredésre, hangtalan feleljen.

Mögéd settenkedve ölelem derekad,

Arcodat, borostás államhoz simítod,

Első emeletről bámuljuk a hajnalt,

Míg selyem köntösödet, ölemnek szorítod.

Szemünk a néptelen aszfaltot fürkészi,

Ébredő vágyunk már csak egymásra figyel,

Gesztenyeszín hajszál csiklandozza arcom,

Rigó a háztetőn, csak nekünk énekel.

Míg lelkünk mélázva kortyolja a hajnalt,

Vérünk, már ismerős bizsergésbe kezdett.

Sárga villamos, most fémesen csikordul,

Kenyeret rakodnak egy vasajtó mellett.

Rossz-alvó; kutyája pórázával babrál…

De jó, hogy lánc nélküli rabod lehetek!

Újságos fatáblái nyikkanva nyílnak,

Vasárnap hajnalon, végre nem sietek!

Apró konyhádat már kávéillat lengi,

Vészjóslón vöröslik a kapcsoló gombja,

Neked még sikerült józannak látszani,

Ujjaid, remegő kezem köré fonva.

Mint kávédba ejtett kockacukor olvad,

Úgy olvadok én, ha köntösöd simítom,

Feketédben oldott mézízű hajnalon,

Szemedbe feledten, öved, meglazítom.

2012. október 15.

Pipaszáramhoz

Hej pipaszár, meggyfapipaszár…

Rosszul szelelsz kincsem!

És nekem már egy vasam sincsen,

Hogy újra váltsalak!

Csóró lettem, meggyfapipaszár!

Rég… dohányom sincsen,

Csak fizetetlen csekkek; kincsem!

Ne bánd, ha bántalak!

Tüzelőm sincs, meggyfapipaszár…

Hogy melegszünk, kincsem?

És nekem már barátom sincsen,

Ki visszarántana!

Mi lesz velünk, meggyfapipaszár?

Elvisz a tél; kincsem…

Hisz nekem már kenyerem sincsen.

Senki se látogat!

Te maradj csak, meggyfapipaszár!

Ne jöjj velem, kincsem!

Mellettem már nyugalmad sincsen…

Könny helyett, rágtalak.

2012. október 9.

A LÁTVÁNYOSSÁG mese felnőtteknek

 

Szeretettel ajánlom, kizárólag felnőttek számára írt mesémet, melyben egy nagyszájú nyuszi huzakodik a feljebbvalójával.

Pipacsok nyílnak

Míg kisszobám homályát vallatom,

Székemen sóhajt a kabátod,

Pipacsok nyílnak a domboldalon,

És te már… csak lelkemmel látod.

Kék eget festek, ha rád gondolok,

Aranyló hajnalom reményt ígér,

Virágos rétet, hol méhecske dong,

Nap bíborát, mi nyugodni tér.

Fenyvesek mélyét, ha búval vagyok,

Vagy szélroham borzolta nádat,

Könyöklő fűzfát, ha elfáradok,

Vagy villámfény sújtotta tájat.

Mezőket festek, ha békés vagyok,

Festek tengernyi vadvirágot,

Búzamezőt, ha hajadra gondolok,

Álmodok boldogabb világot.

Míg kisszobám homályát vallatom,

Székemen sóhajt a kabátod,

Pipacsok nyílnak a vásznaimon,

És te már… csak lelkemmel látod.

2012. augusztus 2. 

A TÚLÉLÉS HANGJA – vers, Klapek Gabriellának ajánlva

Nem hurcolom többé létezésem súlyát,

Életerőmbe mart fájó nyavalyát!

Pille szárnyam újra libbenhet a széllel!

Mosollyal köszöntöm lelkem tavaszát!

Létem könnyűvé lett, mint gyermeki léptem,

Pedig két lábbal állok még, e földön!

Élek… mint annyian, kik aggódtak értem,

Féltettek és féltek; baj sohase jöjjön!

Karcsú voltam én, mint fehér liliomszál,

Gyengéd és szép, mi kedves még a szemnek,

Két kézzel mért nekem mindenből a létem!

Aztán szép apránként, lassan mindent elvett.

Szépségkirálynő sem lehettem már újra.

Liliombódulat, marta az orromat.

Lelkemmel ereszkedett zongorám húrja,

Nem volt már kedves hallani hangomat.

Elvesztem akkor, hisz minden veszni látszott,

Mi egykor, világot jelentett nekem.

Ma már mosolygom, mit régi énem játszott,

Hétköznapi harc, nem túl nagy küzdelem.

Elbotlottam én, mint sokszor életemben,

De mit számít ma már, hányszor estem el?

Felálltam újra és hittem két kezemben,

Köszönöm jól vagyok, ha engem kérdezel.

Ma már reményteli fény karolja hangom,

Mosolyom varázsa lelkemből fakad,

Dalolok neked, hogy léted szárnyalhasson,

Mint kékségbe olvadt, fehér madarak.

2012. május 22.

Dombom

Bőrsarum hűvös harmatot kóstol,

Nap-aranyával ébred a domb,

Erdei útról visszatekintek,

Nyárszagú rétem, kis puha folt.

Zsindelyes házam rőt-színű sarló,

Könny-délibábba olvad a táj,

Vén szemeim már árnyra tekintnek,

Lassul a léptem, lustul a nyár.

Vénül a lábam, csosszan az élet,

Messzi a hang már, halkul a dal,

Görbül az ujjam, horpad a markom,

Sétabotom már nem fiatal.

Nyárszagú szellő lengi az erdőt,

Langy avar íze szárnyra talál,

Lomb fele szökken, völgy fele lebben,

Koppan a kéreg, zizzen a vágy.

Itt lelek otthont, hajlok a nyárban,

Zörgök az őszöm lombaranyán,

Hópiheálom hull a szememre,

Pattan a rügy majd, zsendül a táj.

Itt feledem majd holnapom búját,

Testemen ejtett sok nyavalyát,

Dombom a létem, lelkem az égen,

Várja kinyílni új tavaszát.

2012. május 7.

SÍR AZ ÉG- CHOPIN Prelude No4

Sír az ég

Süket csöndet ásító szobád
Porlepte üvegszemén kövér esőcseppek híznak,
Potrohukon csillaggá törik a fény,
S a rég elárvult félhomályba apró életjeleket írnak.

Mocsokba ivódott tiszta foltok,
Gömbölyűre telve, lustán megcsordulnak,
És tűnődve egymásba karolnak,
Mint imára hívott gyászolók, ha harangok kondulnak.

Sír az ég. Még siratja hiányod.
Mossa fénytelen ablakod, hogy legalább belásson.
Én is siratlak, mert még hiányzol.
Majd egyszer por lepi sebem, hogy annyira ne fájjon.

2009. március 02.

 

Vigyél magaddal

Aranyló lombeső hullik lábnyomomra,

Új dallamot fúj az októberi szél,

Hűvös csókot lehel fáradt homlokomra,

Elmém, könnyed nyugalmat remél.

Szederindák árnyát lábujjhegyen lépem,

Lélegzek a lombok fáradt sóhajával,

Itt csitul öledben felzaklatott szívem,

Erdő ölel, édes illatával.

Arcomba leheli aranyló szerelmét,

Édes-bús zsongító, kósza dallamát,

Itt mindig úgy vagyok, mintha most születnék!

Égre tárom lelkem ablakát!

Átfogom vén tölgyem, durván szántott törzsét,

Ölelem, mint anyja lábát öleli a gyermek!

Ősereje alatt biztonságra vágyom, 

Remélnek, kik nyugalmat keresnek.

Alkonyodik lassan, haza kell már térnem!

Erdőszéli kóró bólint még felém.

Mustszagú harmattal szálljon rád az álom!

Virágok nyíljanak lábnyomom helyén!

Holdfényes takaród bujtasson ma engem!

Engedd, hogy veled álmodjak kicsit!

Hadd libbenjek még, szálljak fellegekbe!

Vagy vigyél csak magaddal, virágos rétemig!

2012. május 2.

Új boldogság

Ördög vigye minden búmat!

Sose nyeljek könnyet!

Tűzbe vesse mind, a rosszat!

Sose lássam többet!

Inkább nézzek miskakancsóm

Gömböl derekára!

Fülön kapom mind, ahányszor

Ürül a pohárka!

Aranytükrén, táncátlejti

Gyertyalángok fénye.

Összekacsint jó borommal!

Ünneplek ma végre!

Cigány is a cimbalmával,

Megdolgozik szépen!

Cifrázza, ahogy csak bírja!

Tűz lobog szemében!

Prímás legény hegedűje,

Sírva nevet rajtam!

Ma sem érti, hogy a búnak

Szállást, miért adtam.

Kétszínű vagy vén hegedű!

Vagy csak feledékeny?

Együtt sírtál bánatommal,

Nem is olyan régen!

Cimboráim vígan vannak,

Hogy nevetni látnak!

Emeljük hát poharunkat,

Az új boldogságnak!

Míg hörpintem boromat,

Hátba veregetnek!

Jókívánságok röpködnek,

Nevet keresgetnek.

Ne találgassatok tovább!

Hagyjatok már menni!

Józsika lesz, vagy Rózsika,

Nem lehet más, semmi!

2012. április 18.

Vén zenész

Ér-e még fabatkát zenész kezem,

Ha ölembe hullni kényszerült?

Kiszolgált kottáim tűzre vetem,

Összegyűrt vonatjegy sárba merült.

Elvásott, lyuk marta kabátzsebem,

Kenyeret többé már nem terem.

Utolsó százasom rég elgurult,

Hitelt már nem merek remélni sem.

Éhező gyomromba markol az idő,

Harangszó koppan az ablakon,

Elrepedt üveget zizzent a dél,

Sült krumpli hűl a sparheltlapon.

Mit ér az elhangolt zongorám?

Mit ér, ha nem szólhat tisztán a dal?

Elárvult lelkem már társat sem remél,

Vén zenész vagyok, már nem fiatal.

Nem kell már senkinek, játszanom!

Megvénült velem már minden dalom!

Asszonyom volt, míg jó sorsom bírta,

Taxival jártam és volt otthonom.

Opálos tócsában kutyalánc henyél,

Szétcsatolt nyakörvvel árválkodik,

Szalonnabőrkét és ress kenyérhéjat,

Bitangolt ebem, már nem álmodik.

Lelkemben keringő melódiák!

Nincsen már énvelem dolgotok!

Hagyjatok magamra, nem kelletek!

Kutyának sem kell már dallamotok!

2012. február 23.

Sétáljunk!

Gyere, bujtasd csak kezedet kezembe!

Érezni vágyom még bőröd bársonyát!

Léptünk se zizzenjen aranyló avaron,

Torpanva hallgassuk kismadár dalát!

Csak süppedjen bennünk az erdő csendje!

Hagyjuk most messzire létünk zaját!

Míg őrizi kezem lágy kezed melegét,

Arcunkba lehelje szellő sóhaját!

Köröttünk virítva sárguló lombok,

Ágától búcsúzik néha egy levél,

Mélységbe szédülve, aléltan peregve,

Halk sóhajjal zizzenve földet ér.

Társai föntről még utána intnek,

Tudják, az elválás mindig nehéz,

Falevél, istentől nem kérhet könnyeket,

Az avarra hullt is csak visszanéz.

Sírjon az ég, ha szürke felleg nyomja!

Jégcsapok sírjanak, ha napfény nevet!

Pocsolyák jégtükrei mind megvakulnak,

Te mosollyal száríthatsz könnyeket.

Lépjünk és hagyd még kezedet, kezembe!

Nézz rám… hogy őrizzem lelked mosolyát!

Sétáljunk így át a nagy végtelenbe!

Új tavasz, ha jő majd… új levelet ád.

2012. február 22.