Festékbe lehelt arcok

Festékbe lehelt arcok

Fenyvesi Edit, Metamorfózis című alkotásához

Míg árnyas sétány sodrát méri léptem,
Egyre kedvesebb nekem, e méla csend...
Gesztenye koppan, lassul a porban,
S, rőt levélbe karolva, elpihen.

Szeptembervégi szél simít a fákon,
Mélázgat még, érzékeny lelkem húrjain,
Aranyló lombok közt bontakozik álmom,
Fény dereng felém, s, arcodra lelek, múltam útjain.

Örök változásba mozdul létezésed.
E lágyan ívelt arc, halványra sikeredett mosoly...
Őrized benne botladozó, gyermekkori lépted,
Ki új babáért könnyezve, tenyerébe omol.

Lehunyt szempilládra, rázuhan a csend,
Hajadat kavarja, mosolygós déli szél...
Mint rőtülő levél, mi mélységen mereng,
Voltál... s még itt vagy - mert a létező, remél.

Már csak úgy vagy jól, ha lelked adhatod.
Kit szeretnek, az, egyetlen mosolyért szerethet!
Festékbe lehelt arcok nézik, messze tűnő napod...
Csak az tűnhet el létünkből, kit végleg elfeledtek.

2013. szeptember 25.

Sárkány Sándor

Elkísérem léptedet

Virágok Kóci 36x24 szénrajz

Elkísérem léptedet

Nem érted, miért nem köszöntöttelek,
Mikor özönlöttek névnapodat méltató szavak,
Tán a vak sem esett volna ennyi szépen át,
Mit szóvirágból, csokorba kötött, e nap.

Nem érted, miért nem gondoltam reád...
Hisz, ismeretlenül is megtették, annyian.
Kedveskedő szavak, kitől jöttek, talány...
Tengernyi ismerős, és ismeretlen hang.

Nem érted miért nem figyeltem rád,
Épp ezen, a nevedet méltató napon...
Akkor éppen nem köszöntem jó éjszakát,
Másra számítottál tőlem... nagyon.

Tudod... én nem böngészem naptár lapjait,
És nem kutatom holnapjait a létnek,
Csak befelé nézek, csak lelkemre hallgatok,
Mert ki szívével lát, az, soha el nem téved.

S, ha nem szólítalak is, veled vagyok...
Legyek aszfalt repedéséből sarjadó virág,
Fűszál, mi lépted mellől utánad hajol,
Járda fölött ívelt, harmatcseppes ág.

Napsugár vagyok, hogy simíthassak arcodon,
Szeptemberi szellő, mely rőtes őszt ígér,
Hogy észrevétlen cirógassak hajszálaidon,
Mi pulcsid ujjába suhanva elkísér.

Esőcsepp vagyok... könny helyett gördülök arcodon,
S, ha kézfejeddel elkened, azon is leszek.
Mert én csak úgy vagyok, csak egy a sok közül,
Ki elkísérem léptedet, amíg csak lehet.

2013. szeptember 24.

Sárkány Sándor



 

Lassabban fuss

Lassabban fuss, hogy utolérjelek!
Te... vigyorgó ficánka gyerek.
Ki nem kérdezed, meddig létezel,
Eléred azt, mit más nem érhet el,
És nem érdekel, ha úgy tudják... nem lehet.

Nem mérgezed kétségekkel holnapod,
Nem nézel utána, hol vagyok,
Csak méred porba mártott léptedet.
Nem kérdezed, mi az, mit értek,
Mit érek... ha mégis csüggedek.

Ha tekintetem lábnyomod téveszti,
Ködbe veszni vélem arcodat...
Gyermekséged túlharsogják zajok,
Hangtalan koppanó, magányba-fúlt jajok,
Létembe marnak, ha nélküled vagyok.

Te... vigyorgó ficánka gyerek!
Lassabban fuss, hogy utolérjelek!
Jobb, ha mosolyomat inkább te viszed.
Hisz, kalapom alól, úgyis előre nevetsz,
De amíg lehet, lépést tartok veled!

2013. szeptember 19.

Ébredés után

Didergő patakpart 48x68 pasztell papír

Nem-érted,
Mért nem festek újabb képeket,
Bár meglehet...
Adódna még ezer napom,
S, ha galériába adom,
Tán, valamit kereshetek...
Hogy létemért tegyek,
Hogy könnyebb legyen a holnap,
Ha majd fölém hajolnak,
Fizetni tudjak mindenért.

Csak színekkel... leheletnyi Boldogság, Fenyvesi Editnek

Nem festek tájakat, pipacsfoltos árkot,
Kesernyés illatú réti vadvirágot,
Kék eget sem festek, min felhő integet,
Lemenő napot, sem alkonyi bérceket.