Összegömbölyödve feküdt a kosarában, de most valahogy ennek sem tudott örülni. Máskor szívesen heverészett itt, és otthonának érezte ezt a sűrű fonatú vesszőkosarat, mert egy kicsit megvédte a hűvösebb szelektől, és jó el lehetett bújni benne, de mégis szemmel tudta tartani a környezetét. A vékony párnácska is éppen elég volt, hogy kellemes fekvés essen rajta, de most valahogy ez sem volt az igazi.
Óvatosan fordult egyet, és próbált máshogy elhelyezkedni, és akkor megint megszólalt. Nem olyan hangosan, mint máskor, de határozottan lehetett hallani, és ez újra kizökkentette már-már visszaszerzett nyugalmából. Már lemondott arról is, hogy mancsaival kaparászva, újra megpróbálja a rózsaszín bolhanyakörvről leoperálni, mert olyankor a helyzet még rosszabb lett. A kis csengettyű minden alkalommal megszólalt. Csak akkor hallgatott, ha meg tudta állni, hogy nem mozog, és azt nagyon nehezére esett megszokni.
Amikor első alkalommal hallotta, még tetszett a játék. Forogva, pörögve próbálta elkapni a hangot, ami mindig követte, akár merre ugrott. Már kezdett nyugtalankodni a dolog miatt, de kis gazdája ölében a simogatás, feledtette vele a kudarcot.
Aztán kezdett rájönni, hogy a kis csengettyűt be lehet becsapni, mert ha szép lassan, óvatosan sompolyog, akkor nem incselkedik vele. És egy ideje már neki sem volt kedve incselkedni a csengettyűvel.
Maga sem vette észre, hogy már a kedvenc étele sem ízlik úgy, és néhány napja kezd határozottan vékonyodni. A szőre is fénytelenebb lett, mert a reggeli tisztálkodást is összecsapta, mióta a hang vele volt. Azt, hogy gyengébb is lett, még nem vette észre, mert a lassú vánszorgás nem fárasztotta. Sokkal inkább elfáradt abban, hogy minduntalan a hangra kellett figyelnie, ami minden nagyobb mozdulatot jelzett.
Zsófi már napok óta figyelte a szomszédban mélázó kiscicát, és látta rajta, hogy nem lehet teljesen egészséges, mert amikor egy hónapja idehozták, még játékos kedvében volt, és hozzá is át-átjött játszani. Múlt vasárnap volt nála utoljára, és annak már éppen egy hete van, mert holnap reggel megint menni kell az óvodába.
Délután, amikor a papája a szomszéd faluból átbringázott egy kis családlátogatásra, meg is említette neki, hogy a szomszéd kiscicával valami baj történhetett, mert fél átjönni. Pedig jókat szoktak játszani Májkrémmel, aki már nagyobb cica, mert már van egy éve is, hogy itt lakik.
A kitartó hívogatásnak aztán csak nem tudott ellenállni cirmos barátunk, és óvatosan átbújt a drótkerítés alatt, de mindjárt be is osont egy közeli bokor alá, ahonnan sötét macskaszemeivel félénken pislogott kifelé
Az öreg leguggolt a cicához, és végigsimított rajta, majd lassan, de határozottan alányalábolva kiemelte a bokor alól. Mirci tiltakozás nélkül tűrte, hogy az idegen kézbe vegye, mert ismerős szeretethullámok futottak végig a gerincén, már akkor is, amikor először hozzáért.
A vén szemöldökök hirtelen felugrottak, amikor a papa kitapintotta a nyakörvhöz erősített kis csengettyűt, és csak hümmögött, amíg rövid babrálás után a zsebébe rejtette az emberi tudatlanság apró, de annál hatásosabb bizonyítékát.
Mirci tanácstalanul álldogált a fűben, és egy kicsit csalódottan is, mert az öreg kezében határozottan jobb volt, és Zsófi megérezte, hogy egy kis simogatással lelket kell öntenie a szomszédcicába. Ám Májkrémet is közelebb húzta a túltengő féltékenység, és magasra emelt farokkal sertepertélt guggoló kisgazdája mellett, hogy egy óvatlan pillanatban megcsiklandozva az orrát, felhívja a figyelmét arra az egyszerű tényre, hogy a simogatás mégiscsak inkább neki járna.
Aztán Mirci lassan elindult. Zsigereibe már beleivódott az óvatosság, és az első nagyobb lépésnél már várta az idegtépő hangot. Meglepetésében meg is torpant egy pillanatra, mert a hang elmaradt. Aztán egy kicsit felbátorodva osont tovább, és szökkent is egy rövidet, de a hang nem volt sehol. Májkrém elértette a szökkenést, és játékot sejtve villámgyorsan ott termett, hogy feldöntse a meglepődött kismacskát. Aztán, míg hemperegtek a magas fűben, Mirci láthatatlan rabláncai észrevétlenül lehullottak, és a szabadságtól megperzselve még szédelgett ugyan egy kicsit, de ez már teljesen más érzés volt, mert ez már maga volt a boldogság.
Az öreg, miközben tűnődve bámulta a két cica gondtalan kergetőzését, önkéntelenül megdörzsölte a csuklóján lévő forradást, melyet szinte láthatatlanná halványítottak az élet homokóráján lepergő évtizedek, aztán lágyan átfogva unokája vállát, lassan megindult a ház felé.
2011. január 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése