Cinkosok

A lusta legyek, már jó ideje napfürdőztek az istálló fehérre meszelt falán, és bölcs nyugalommal várták a pillanatot, mely egyszer csak eljön, mint ahogy máskor is eljött.

A templomtorony ritkásra eresztett zsaluin átbillenő harangszó, elunva a szédítő magasság egyhangú tisztaságát, vágyakozva mártózott meg az utcák aranyszínű porába, hogy aztán a sötét vesszőkből font, girbegurba kerítésekkel ölelt udvarokon, észrevétlenül terítse szét, barátságos nyugalmának bársonyát.

Mielőtt a házfalakról ide-odaverődő bongás végleg elhalt volna, utolsó leheletével, még zizzentett egyet a várakozó legyek szárnyának érzékeny hártyáin, akik jóleső bizsergéssel vették tudomásul, hogy az idő eljött.

- A legyek, nem kimondottan a harangszóra vártak, ám, a rendszeresen ismétlődő bongásokban mégis lehetett valami varázslat, mert olyankor, a gazda lelkén is végighullámzott valamiféle békességérzés, amit mindenképpen be kellett vinnie az istállóba.

A falon lebzselők, nemigen foglalkoztak a harangszó hullámaival érkező érzés misztikumával, de sokkal inkább hajtotta őket egy másik őserő, amit az emberek rendre félreértelmeztek, és balga módon, azt gondolták róla, hogy csak egyszerű kíváncsiság.

Pedig a zümmögők számára, minden ajtó mögött ott lapult a túlélés lehetősége, hiszen a bölcsőnek illő helyet kellett találni, és ennél a törvénynél előrébb-való nem létezik.

Bizony, egy váratlan villanással véget érhetett maga az élet is, és a kárvallottaknak arról talán fogalmuk sem volt, hogy vesztük nem mindennek a vége, mert egy másik élet lételemeként, annak a kirepülés előtt álló fecskefiókának jelentenek esélyt, amelyik, éppen az imént nyelt el egy termetes legyet.

- A nyitott istállóajtó invitálásának, egyetlen egészséges légy sem képes ellenállni, és bizony, még a saroglya felett fészkelő fecskék fenyegető villanásai is megérik a kockázatot, mert az édeskés szagú homály, megannyi titkot rejteget.

- Aki kockáztat, az veszíthet is, és a fecskecsalád kimondottan jól megélt felfedezők vakmerőségéből. A betolakodók, tetemes veszteségeiket, szaporodásukkal próbálták pótolni, és úgy tűnik, sikeresen, mert a napsütötte falon, nagyjából állandó létszámú próbálkozó lebzselt.

Egy pimasz légy, aki nap energiájával már kellőképpen feltöltekezett, egy kis szórakozás reményében felfedezőútra indult. Pici határozott nemtetszését figyelmen kívül hagyva, már harmadszor landolt a szekér árnyékában hűsölő házőrző érzékeny orra hegyén, teljesen kizökkentve őt, békés szunyókálásából. Az ezüstszürke pumi, talán ismerte a közmondást, miszerint, három a magyar igazság, mert negyedikre, váratlanul kaffantott egyet, és a kárvallott méltatlankodva zizzenhetett még egy utolsót a bordás szájpadláson.

Pici, amúgy is ingerültebb volt a kelleténél, mert a földibolhák, minden eddiginél jobban elszemtelenedtek, és a szőrszálak rejtekében hatalmas csiklandozásba kezdtek.

Ráadásul, szinte elérhetetlen helyeken is támadtak, ami végképp kihozta a sodrából az amúgy is izgága természetű kutyust. Forgolódva harapdálta a pofájától legtávolabb levő szőrcsomókat, hátha sikerül megszabadulnia az élősködő népség állandó piszkálódásától, és végre visszaköltözhet köré a nyugalom.

Bosszúságának, Kotkot éktelen rikácsolása vetett véget, melyet rendszerint akkor hallatott, amikor büszkén végignézett kipottyantott tojásán.

- Talán megszokásból kotkodácsolt, hangot adva abbéli aggodalmának, hogy minden nap elszedik tőle a nehezen megtojt tojásait, pedig legszívesebben, pelyhes kiscsibéit vezetgetné már, a bogaraktól hajladozó fűszálak között.

Pici, egyszerű kutyafejében a dolgok másképpen rendeződtek, mert elértve Kotkot hangoskodását, akit fülsértő rikácsolása ellenére, mindenképpen a barátai között tartott számon, úgy értelmezte, hogy a hívó szóra mennie illik, hiszen a csinos kis ferde-tarajos mindennapos szokásává vált, hogy eldicsekedjen legújabb szerzeményével.

- Picinek, amúgy sem esett nehezére elismerést osztogatni, hiszen alaphelyzetből jóindulatú kutya volt, amit sűrű farkcsóválgatással igyekezett megerősíteni.

- Igaz, hogy erről a jóindulatról, a vásott kerítéshez közeledő idegenek, valószínűleg másként vélekednének, mert olyankor a kis pumi, nem ismert sem Istent, sem embert. Fehér fogait villogtatva acsarkodott, és néha tehetetlenségében még pördült is egyet maga körül, annyira vágyott rá, hogy megszabhassa az idegenszagú nadrágszárat. Kis testméretét, hatalmas mozgékonyságával igyekezett kárpótolni, és ember legyen a talpán, aki bemerészkedik az általa védett portára!

De most baráti invitálásra mozdult, és az, teljesen más, mert az mindig a nyugalom érzésével tölti el az embert, akarom mondani, a kutyát.

Csakhogy, akadt egy kis bökkenő a tojások körül, ami a derék ebet, egy kicsit elgondolkodtatta. A fészekben bizony, már több tojás is barnállott, ami mellett a tyúk izgatottan kotyogott. Kotkot, ugyanis, rendre olyan tojófészket választott, ahova társai már korábban pottyantottak néhány barnálló héjú csodát, mert szerinte a tojások együtt szépek.

- Tyúkeszével, azt gondolta, hogy gondoskodni illene már a családalapításról, és ösztöneibe vésődött, hogy nagytestű tyúk lévén, ehhez bizony, akár huszonegy tojásra is szüksége lehet.

Pici, elismerően vigyorgott a langyos tojásokra, és csinos fejét megbillentve, felváltva emelgette kajla füleit. Úgy gondolta, hogy mindenképpen meg kell mustrálnia őket, hiszen, neki, mint a porta első-számú őrének, kutyakötelessége mindent tudnia, ami az udvarban történik.

Kotkot, learatva az önzetlen elismerést, néhány lépéssel távolabb, nyugodtan rugdalta a sárgálló töreket, hátha sikerül megugrasztania egy lapuló bogárkát, ugyanis, a fürge bogarak, mindig is a gyengéi voltak.

Pici, egyedül maradt a tojásokkal, és hűvös orrát finoman hozzájuk érintve számolgatni kezdte őket, mígnem oda jutott, hogy egyel, talán több is van belőlük a szükségesnél.

Éles logikájával kigondolta, hogy a legmelegebbet, csakis Kotkot pottyanthatta ki, aki pedig jó barát.

- Bizonyára szívesen meghívná őt ebédre is, hiszen barátok között így szokás.

Pici is diszkréten elfordul, amikor ferde-tarajú cimborája, a kutyaháznál rendszeresített lábasból, mohón csipegetni kezdi a tejbe áztatott kenyérmaradékot, miközben félrebillent fejjel méregeti a baráti jóindulat határát.

- Köztudott dolog, hogy a kutya lábosába hatalmas illetlenség beleenni, ami alól csak akkor van kivétel, ha a gazdája éppen nem látja.

- Pici óvatosan a szájába vette Kotkot ajándékát, és úgy gondolta, legjobb lesz, kicsit messzebbről követni az eseményeket, ugyanis a gazda, ilyen tájban szokott megjelenni azzal a formás kis gyékénytálkával, amibe a tyúkudvar napi termését összegyűjti, és az okos kutyafej, bizony a bűntudatnak is tartogatott némi helyet.

Pici mindenről tudott, ami az udvarban történt, és időnként rátörő aggályai, nem voltak teljesen alaptalanok.

Szemtanúja volt annak a szégyenletes eseménynek is, amikor Kotkot, akarata ellenére megmártózott egy vödör hideg-vízbe. Hogy mit követett el, az nem derült ki, de a gazda, haragvós hullámokat bocsátott utána, amikor odébb hajította az ázott áldozatot.

A nagy tyúkra alig lehetett ráismerni, mert a sárgásvörös tollak sötéten feketéllve ugrottak össze rajta, hogy még a bőre is kilátszott, és csak feleakkorának nézett ki, mint máskor.

Kotkot megszégyenülve szédelgett az udvaron, és abban a pillanatban, talán azt sem bánta volna, ha elnyeli a föld. Le sem tagadhatta volna sértődöttségét, mert ferde taraja szinte felizzott tőle, és nyomatékul, méltatlankodva kárált még néhányat, mielőtt keresett volna egy nyugodt napos zugot, ahol kissé rendbe szedheti ázott toalettjét.

Az előrelátó eb, a szekér árnyékába húzódva, elégedetten nyalogatta szája szélét, és nem is gondolt a földibolhákra, mert pillanatnyilag, más fontosabb események kötötték le a figyelmét.

Mirci, akivel egyébként néhány éve együtt gyerekeskedett, éppen bevetni készült jól bevált praktikáját, amit valljuk be, általában nagyon sikeresen alkalmazott, mikor egy kis tejre támadt kedve.

A trükk az volt, hogy fogott egy neveletlen egeret, amelyik még macskát sem látott életében, és letette a bejárati ajtó közelébe. A szerencsétlen próbált volna elinalni, de esélye sem volt.

Pici elnézte néhányszor a feltételes szabadlábra helyezés fortélyát, aztán, ki tudja miért, vakkantott néhányat. Talán azért, hogy Mirci segítségére siessen, vagy az egér kínlódását unta el, nem tudni, mindenesetre vakkantott, és az elég volt arra, hogy a gazda kinézzen az udvarra.

A látvány, most teljesedett ki igazán.

A sokadszorra szabadságot neszelő egérnövendék, a tetemes előnyön felbuzdulva megiramodott, de a neszes macska néhány friss szökkenéssel beérte a kárvallottat, hogy egy pillanattal később már a gazda lábánál mórikálhassa magát, az élettelen egeret ügyesen tartva, tűhegyes fogai között.

- Egy ilyen ügyes macska minden jót megérdemel, vigyorgott a lágyszívű gazda felé Mirci, és a siker nem is maradt el, mert a fekete szőrszálakon még a nap is vidámabban csillant, miközben hősünk a jutalomtejet lefetyelgette elégedetten.

A szekér irányába is szeretetteljes hullámok áramlottak, amit a tisztelettudó pumi, természetesen állva fogadott, azzal a nagydarab, kemény, de annál jobb ízű füstölt szalonnabőrrel együtt, amit ébersége jutalmaként büszkén tartott fehér fogai között.

Miután a cica szárazra nyalogatta tálkáját, lábujjhegyen odaosont barátjához, és pajkosan nekinyomta oldalát a cinkossá vált eb pofájának, aki orrával az egerész hasa alá nyúlva, játékosan emelt raja egyet.

Aztán csak feküdtek egymással összeborulva, azzal a simogatóan elmálló érzéssel eltelve, hogy az élet, néha bizony nagyon szép tud lenni.

2011. május 2.