"Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt" hirdeti Pataki Attila, az Edda énekese mindazoknak, akik még képesek olvasni a sorok között! Én is álmodtam egyet, de nem csak magamnak, hanem minden embertársamnak, aki azonosulni képes, e gondolatokkal! Lehet, hogy túlzott az optimizmusom, hiszen a világ dolgai mintha éppen ellenkező irányba kanyarodnának, de ezeket az álmaimat sohasem adom fel!
Remélsz, és remélek
Remélsz, és remélek...
Hogy szebb idők jönnek!
Könnyek és komorság,
Végleg elköszönnek!
Kivész az acsargás;
Gonosz gondolatok...
Ölelésre nyílnak,
Szorosra font karok!
Kitárulhatnak majd,
Ökölbezárt ujjak...
Utána nyúlhatnak
A botladozónak!
Lelkek nyiladoznak...
Tanulnak majd adni!
Alázattal telve,
Hálával fogadni.
Reménnyel fekszenek
A kétséggel teltek,
Ismeretlenre is
Mosolyogni mernek...
Jóindulat lesz csak,
Ölelésre tárt kar!
Mikor majd mindenki,
Szívből adni akar...
Koromszínű ruhát,
Színesre váltanak,
Jobb lesz majd a világ...
Senkit sem bántanak!
Nem szedik a kertek
Díszeit vázákba...
Lelkekben bomlanak,
Bimbóból, virágba!
Béke lesz végre...
Visszanyert egészség!
Magára találhat,
Balga emberiség.
Újra égre néznek,
Földre szegett szemek...
Nyugalommal bélelt,
Hálás tekintetek...
2013. április 11.
A költészet napjára emlékezve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése