Hargitai Bea őszinte mosolya, és lélekkel festett alkotásai olyan természetességgel leltek otthonra lelkem legszebb zugában, mintha mindig is ott lettek volna! Elfogultság ide-vagy oda, képtelen vagyok másként érezni az igaz barátról, de művészetéről éppen úgy!
Kis galagonyád
Vers, Hargitai Bea festményeihez
Van egy mosoly, mi lelkembe festette magát.
Nem úgy, mint vázában feszítő orchideák...
Mint méz ízű ígérettel nyíló hársvirág,
Csak... mint vándorra mosolygó galagonyák.
Ti nap tüzét hordozó, apró bogyócsodák...
Cirógassatok meg minden fáradt arcot!
Rázzátok le magatokról most az út porát!
Vigyétek hírét, ki mosolyogva alkot!
Göröngyös utakon, ha botladozva lépek,
E szelíd mosolyra támaszkodom én...
Ha útszélére hullott platánágra nézek,
Nem sajdítja szívem, hogy sárgul a levél.
De ma még jól van dolgom, még kertemben a nyár!
Ablakom előtt, még karcsú mályvák nyílnak...
Rózsásak, nap-sárgák, s alkonypírba hajlók,
Kiskapumat tárva, bókolgatva hívnak.
Nyíljatok még nekem, s vidítsátok lelkem!
- szellő cirógatta pillangóvirágok,
Gyöngyházfényben játszó szirmotok megőrzöm,
Tovább éltek bennem, kis lélekvirágok...
Ti rőtszirmú, álmoskás kokárdavirágok...
Érleljetek magot! - és sokasodjatok!
Ha majd új tavasz jön, s zsendülnek a kertek,
Nap-sárgába öltözve mosolyogjatok!
És ti, hajnalkáim... kedvezzetek szívemnek!
Ne zárjatok kelyhet, hisz, messze még a dél!
Édesanyám szemeit idézi kéketek...
Virítsatok még nekem, -- odébb még a tél!
Ha mustízű hajnalra ébrednek a dombok,
S, rőtszín leveleken dudorász a szél,
Töppedt szőlőszemek bágyadt mosolyára,
Darázsbódulatot áhít majd a dér.
Még állják a szelet a napraforgószirmok,
Bár, némelyek már lábuk elé néznek...
Dehogy szomorkodnak, és látod; én sem sírok!
Hisz, nincs semmi baj, csak vége már az ősznek.
Míg szirmaidba festett mosolyodat nézem,
Akkor sem lesz borúm, ha elmúlik a nyár!
Nap-sárgáid aranya, majd felidézi bennem!
S, festékbe álmodott, kis galagonyád.
2013. május 5.
Imádom úgy, ahogy van!
VálaszTörlés