Búcsúzunk tőled

Búcsúzunk tőled, mert lelked már elment,

Nagyszerű voltál, ki egyszerűen élt,

A világmindenségben tán csak egy porszem,

Ki küzdött és szeretett, harcolt és remélt.

Gyűlik már szemünkben a búcsúzás könnye,

Megszoktuk egymást, már válnunk nehéz,

Arcunkon gördülve cseppen a földre,

A földre, mely hamvaid fogadni kész.

Szeretett földed most kitárult néked,

A termékeny föld, melybe fákat ültettél,

Virágok bölcsője, mely a tavaszról hírt ad,

Most nyughelyed a föld, mit úgy szerettél.

Hamvaid temettük, de lelked nem feledjük,

Emléked lelkünkben, míg élünk mindig él,

Még lehajtott fővel búcsúzunk tőled,

Zengjen a harangszó, búcsúzó lelkedért.

Sárkány Sándor / 2008. november 26.

Gondolj rám hétszer

Csak gondolj rám, és ott vagyok,

Ez biztos, mint a Föld forog.

Csak gondolj rám, s ha elhiszed,

Bármerre mész, lelkem viszed.

Csak gondolj rám és érezheted,

Érzem minden lélegzeted.

Csak gondolj rám és képzelheted,

Kezem minden úton vezet.

Csak gondolj rám és kérdezheted,

Lelkem választ küld majd neked.

Csak gondolj rám és meghallhatod,

Madárdalban is neked vagyok.

Csak gondolj rám, és tárd ki karod,

Mindened vagyok, ha úgy akarod.

2008. november 25.

Bohóc leszek

Ha felnövök egyszer,

Csak bohóc leszek,.

Semmit sem teszek,

Csak nevettetek.

Siralmas látvány

A szomorú gyerek,

Inkább mindnyájan

Rajtam nevessetek!

Bohóckodok nektek,

Hogy felejtsetek,

Ne szomorkodjatok,

Csak nevessetek!

Gyertek, ha kellek,

Csak engem nézzetek,

Ha örömre vágytok,

Csak rám figyeljetek!

S míg kacagtok rajtam,

Én is kacaghatok,

Aznap nem siratnám,

Hogy anyám nélkül vagyok.

2008. november 22.

Vadászok

Saruim szívják a mező harmatát,

Út porába írják lábaim nyomát,

Lankadatlan róják lejtők hajlatát,

Nesztelen cserkészik erdők zegzugát.

Szemeim erdőszél tarkáját fürkészik,

Sűrű kökénybokrok függönyét igézi,

Mozdulatlan rejtek, szellő se rezzenti,

Észrevétlen még egy madár se rebben ki.

Érzékeny hallásom minden neszre éhes,

Surranó nyílvesszőm bárcsak lenne véres,

Sátramban asszonyom, s gyermekem is éhes,

Hajnali járásom sikere még kétes.

Öregeim várnak, őket is táplálom,

Erejük már fonnyad, évüket számlálom,

Hány őszi reggel vadásztam apámmal,

S néhányat már messze néző drága nagyapámmal.

Hányszor feszítettem íjamnak húrját,

Ajkához érintette nagyapám az ujját,

Aztán ha sors keze fogadott kegyébe,

Láttam, hogy könny csillan vénülő szemébe.

Emléke elém jött, s könny szökött szemembe,

Utolsó reggelünk most jutott eszembe,

Leengedte íját, s a szép őz elszaladt,

S míg bámultam utána, vén szíve megszakadt.

Azóta őzre már sohasem vadászom,

Nyulat lövök inkább, vagy olykor halászom,

Öregem lelke elszaladt az őzzel,

Rőt-színű lombszőnyeg lett szemfedője ősszel.

2008. november 22.

Megállj Bundás

Megállj Bundás, megállj,

Nem leszünk így jóban!

Ne kerülj a szemem elé,

Ne állj velem szóba!

Ne szaladj a kerítéshez,

Ha elétek érek,

Ne várjad, hogy csontot hozzak,

Mit a konyhán kérek.

Nappal bezzeg dörzsölőzöl,

A simogatást várod,

Megigézve néz a szemed,

Farkadat csóválod.

Majd, bezzeg ha sötétedik,

Napot a hold váltja,

Tudatodon szétterül,

A feledés homálya.

Esti léptem idegen hang?

Nappal meg barátod?

Nem érzed, hogy kétszínű vagy?

Remélem, belátod?

Fölverni a falu csendjét,

Arra volna eszed!

Felrázni a falu nyelvét?

Nem sül ki a szemed?

Múltkor is a kerítésnél

Simogatva kértem,

Szundikálj a fal tövénél,

Ne virrasszál értem!

Nem kell mindent fellármázni,

Nem vagyok én tolvaj,

Nem viszek tőletek semmit,

Inkább most is hoztam.

Csókot hoztam kedvesemnek,

Át szeretném adni,

Nem bánom, ha meg se tartja,

S vissza fogja adni.

A hold is bújna felhő mögé,

Miért fáradozna?

Összehúzná kerek szemét,

S hajnalig aludna.

Az én okos hű barátom

Jó útra tért mégis,

Fél szemére cinkosom lett,

S vele tart az ég is.

2008. november 12.

A szeretet

Míg gyermek a gyermek,

Kérdések peregnek,

Ki sem mondott kérdést

Senki sem felel meg.

Édesanyám szeretetét

Csak én kaptam-e mind?

Amit nekem, vagy miattam

A lelkéből szakít.

Így szeretett volna mást is,

Így, ahogyan engem?

Ily kérdések gyötörték

Már óvodás lelkem.

Akartam, hogy egész szíve

Csak értem dobogjon,

Ölelésre váró karja

Csak engem fogadjon.

Aztán szerelmesen újra

Elfogott az érzés,

Tovatűnt a gyermekkor,

De megmaradt a féltés.

És egy nap a kis unokám 

Azzal állt elő,

Édesanyja őt szeresse,

Senki mást, csak őt!

Na jó, - szeretheti apát is,

De őt csak másképp lehet,

Mert ahogyan anya szeret,

Úgy csak Zsófit lehet!

Mindenkit, ki világra jött

Valaki szeret,

Dédelgessük ezt az érzést,

Amíg csak lehet.

Ahogyan a nap fürdeti

A réti vadvirágot,

Úgy tartja meg a szeretet

Az egész nagyvilágot.

 2008. november 6.

Más utakon

Más utakon járok,

Másképpen is élek,

Máshogyan szeretek,

Másképpen is félek.

Más verseket írok,

Máshogyan is sírok,

Másmilyen a lelkem,

Más terheket bírok.

Válasszon hát bárki,

Más utat magának,

Fontos, hogy higgyen,

A lélek szavának.

Az ember néha balga,

Kíváncsiság hajtja,

Azt hiszi, az új utat

Láb még nem taposta.

Új utak már nincsenek,

Már mindegyiken jártak,

Előttünk már minden utat,

Mások megtaláltak.

Ha nem csak messze néznél,

Észrevetted volna,

Lábnyomok látszódnak

Mindenütt a porba.

Amire te rálépsz,

Mások már megjárták,

Amit te megláthatsz,

Mások már meglátták.

De ne szegje kedvedet,

Tedd csak a dolgod!

Járd választott utad,

És légy rajta boldog!

2008. november 5.