2010. december 16., csütörtök

A csavargó


Még egy nagyot húzott az üvegből, mielőtt visszadugta volna a becses nedűt, a behavazott virágtartó takarásába, és az utolsó kortyot hosszasan a szájában tartva ízlelgette, mielőtt átengedte volna az enyészetnek. Az ólomszürke ég óvatosan sötétedett, és az utcai lámpák fénye egyre határozottabban rajzolta ki a köröttük kavargó hópihék kontúrjait.

Bumma és a babák


A ritkásra eresztett redőny lamelláin átszűrődő holdvilág, világos csíkokat rajzolt a szék lába mellett üldögélő nagy barna mackó bundájára, aki most éppen úgy festett, mint a Sára hajtogatós mesekönyvében lakó állatkerti tigris. A sötétben lapuló babák kissé mulatságosnak tartották Bumma maci furcsa csíkjait, de épphogy csak odasandítottak, mert ők is inkább Sárában gyönyörködtek, aki úgy aludt a Hófehérkés mesetakarója alatt, mint egy valóságos angyal.

2010. december 13., hétfő

Vadászok


A szürke hamu takarásában bujkáló parázs riadtan sandított a közelben heverésző alakra, mikor hosszas tűnődés után, két egymásnak támasztott hasáb, - elunva a másik társaságát, lágyan huppant a puha enyészetbe, és apró zsarátnokok szökkentek egy villanásnyi életre, mintha tüzet fogott szöcskék menekültek volna a sötétség felé.


2010. december 7., kedd

Utak


A csillagok egyre élesebben kezdtek kirajzolódni az égbolt sötétjéből, és némelyik pajkosan hunyorgott az orra elé bambulva lépegető magányos vándorra, akinek eszébe sem jutott az égi szentjánosbogarak ragyogásában gyönyörködni, mert, - bár máskor örült volna létezésüknek, de most az élet sokkal fontosabb dolgai feszegették túlérzékeny idegszálait. Péter éppen azt latolgatta magában, hogy miért is kellett az igazát olyan hevesen védelmeznie, hiszen valamennyi igazsága azért mégiscsak van Annuskájának is.

2010. december 3., péntek

Szökevények


Időnként újabb rohamot indított az október végi szél, de aztán elunva a házak közötti bolyongást, lassan megszelídülve mégis elengedte a szárazra cserzett aranysárga faleveleket, melyek a szokatlan iramtól kábultan hulltak a földre. Mások fennakadva lobogtak a kerítésdróton, mintha kottapapírra biggyesztett hangjegyek lennének, bár a szélnek nemigen volt szüksége kottára, - fújta az a nótáját a nélkül is.

2010. november 29., hétfő

Bimbó karácsonya


A délutáni nap már elunhatta a nagy magasságot, mert óvatosan ereszkedett a horizont felé, de október végén ez így természetes, és már annak is örülni lehet, ha egyáltalán süt a nap, és nem burkolózik ólomszínű felhőtakaróba az égbolt. Ennek a napsütésnek ereje már talán csak annyi van, mint annak a néhány bágyadt légynek melyek, ki tudja, honnan kerültek elő az istálló meszelt falára, de viháncolás helyett már csak néznek maguk elé, mintha tudnák, hogy számukra bizonytalanná váltak a holnapok. 

2010. november 27., szombat

Csikasz


A reggeli nap első sugarai reflektorként világították meg az ablaküvegre tapadt porszemcséket, mely belülről olyan hatást keltett, mintha szúnyogháló lett volna az ablak előtt. Pedig nem volt, illetve valamikor régen lehetett, mert még néhány szakadozott foszlányát bágyadtan lengette a lassan éledező szellő. 

2010. október 20., szerda

Vallomásaim, avagy az átalakulás művészete


Miért is festek én, avagy az átalakulás folyamata.

Mondják néha mások, - milyen jó neked, hogy ilyen szép képeket tudsz festeni. Többek szerint ebből akár meg is lehetne élni. 
Van, akit az foglalkoztat, mennyi ideig készül egy kép, és mit lehet kérni érte. Már számolgatják a hatékonysági, eladhatósági tényezőket, és nem értik, hogy miért szabadkozok. 
Egyesek szerint túl szerény vagyok, menedzselni, kiállítani, árusítani kellene a képeimet. Hallottam már azt is, hogy nem vagyok tisztában a munkám értékével, vétek szétszórni ilyen kincseket. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tudom, miről beszélnek.
Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, miért is festek én, avagy mit is értek én, az átalakulás folyamatával fémjelzett szellemiség alatt.
- Úgy vagyok én az alkotásra való késztetéssel, mint a narkósok lehetnek talán, (bár sosem próbáltam még) vagy az állandó delíriumhoz szokott embernek lehet ilyen a függőségi viszonya az alkohollal. Ez a módszer sem szokásom, bár van, hogy szívesen megiszom egy üvegsört, vagy egy pohár jó bort. 
Mindenesetre az alkotásra való késztetés, valami ismeretlen mélységből egyszer csak előtör, megkísért, és a magáévá tesz. Én meg engedékenyen hagyom magam, mert jólesik az érzés, melyben teremtődik valami. Valami, ami még az én számomra is ismeretlen, és majd csak a megvalósulás után csodálkozom rá hosszabban, valami hálaérzésszerűséggel a lelkemben, hogy nekem adatott meg a kegy, hogy közvetíthettem egy energiával rendelkező érzést, egy hangulatot, egy szellemiséget.
Ahogyan a zongoraművész leül a hangszere elé, felnyitja a klaviatúrát, takaró fedelet, végignéz a fekete-fehér billentyűkön, és kotta nélkül csak úgy, - a hangban való gyönyörködés öröme miatt leüt egyet-kettőt, majd, miután ez a néhány hang megteremtett egy hangulatot, mások társulnak hozzá. 
Új hangok, új hangulat, és végre a hangokból dallamív születik. 
Így indul nálam is, egy festmény születése.
Hófehér vásznamat egy kiegyensúlyozott, biztos alapokon nyugvó családi és magánéleti háttérrel alapozom, melyre elég egy végigfuttatott tekintet, a bizalommal teli élettapasztalat, higgadt (majdnem azt írtam, hogy bölcs) nyugalma.
Aztán felnyitom a festődobozom tetejét, és végigtekintek a nagyjából színcsoportok szerint elhelyezett festékekre. Megakad a szemem valamelyiken, és egy másik színt választva hozzá, laza egyenetlen keverés után, festőkésemmel rámaszatolom a jobb felső sarokra, csak úgy a szín látványában gyönyörködve. Balra haladva végigkenegetem a felső harmadát, játszadozva az árnyalatok gazdagságával, majd lefelé új színekkel szaporodva elindul a dallamív, és a közepe táján már kezd testet ölteni maga a téma.
Szabadon tör a felszínre, valamiféle megfogalmazhatatlan érzés kíséretében. Nagyon régóta nem tervezem meg a kép témáját, színeit, nem készítek vázlatot, és nem másolok semmit. A képnek a mélyből, jövő látványélményekből és valamiféle intuíciós sugallatból kell megteremtődnie, egy hangulatra való ráhangolódás következményeként, hasonlóképpen egy hangszeren improvizáló zenész egyszeri és megismételhetetlen művével. Az alkotás közben érzett érzés leírhatatlan, talán mindenkinél más, és más lehet, de erős motivációt ébreszt további képek alkotására. Hát erre mondtam azt, hogy valamiféle szenvedélybetegséghez lehet hasonló az érzés. Az ember megszokja ezt az érzést, és a különleges állapotot felváltó,  szinte kielégülés utáni nyugalmat. Ez az egyik ok, amiért festek.
A festésre való ösztön másik oka, az elkészült mű utóélete. 
Mindig van jó néhány képem itthon, és örömmel tölt el, ha a családom tagjai, a barátaim és jó ismerőseim, végignézegetik őket, és amelyikbe beleszeretnek, azt elajándékozhatom nekik. 
Jó érzés úgy ajándékozni, hogy biztosan telitalálat az ajándék, mert vagy a kép választja ki a gazdáját, vagy fordítva.
Az igazságot nem tudom, mindenesetre a kedvenc kép ezzel megkezdi önálló életét, és a barátaim otthonában, lelkében egy energiát kezd el sugározni, talán éppen azt melyben teremtődött. 
Ezt az érzést nem lehet megvenni, sem eladni néhány tízezer forintért, és azt sem bánom, ha nekem kerül az anyag és az eszköz pénzembe, hiszen rosszabbra is elmehetne, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megengedhetek magamnak ennyi „luxust”.
Hát így lépeget a képbe fogalmazott szeretet, a világ javulásának rögös útján, a művészet, az életművészet és az ihletettség segítségével.
Ezzel persze nem szeretném kisebbíteni azt a művészetet, melyből a művész életforma- szerűen, táplálkozik, abból él, megrendelésre fest, ellenszolgáltatásért, hiszen valamiből létezni kell a világban.
Csak az én sajátos hitvallásomról vallottam, miért is festek én, avagy hogyan is alakul az átalakulás folyamata bennem, és remélhetőleg azokban is, akik lelkében az önzetlen szeretet magjai megfogantak.
Köszönöm, hogy ebben a rohanónak és zaklatottnak kikiáltott világban, ennyi időt fordítottál a gondolataimra.
Szeretettel üdvözöllek: Sárkány (maszatoló) Sándor




2010. október 19., kedd

Lelkek tánca 40x30 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Isteni színjáték 50x30 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Energiák tánca 30x40 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

A zöld zuhatag éke 30x40 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

A sötétség határán 30x50 olaj, farostra kasírozott vászon

A nap csókja 40x30 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

A forma diadala 30x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Zöldike 30x40 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses techika)

Vihar 50x30 olaj, farostra kasírozott vászon

Tűz 40x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Téli nádas 50x40 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Sorsszimfónia 40x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Ragyogás 30x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Pomponok 30x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon

Őszidő 30x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Naplemente 40x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Mező 40x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Megfakulva 40x30 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Mária 40x60 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Madarak 40x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Liget 40x30 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Lélekvándorlás 40x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Legutolsó menedék 40x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Kerti virágok 40x60 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Kékikék 40x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Kék dália 30x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Karcok 40x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon

Iszalagok 40x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon

Hóviharban 40x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Holdfényben 40x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Füvek 30x50 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Domboldal 50x60 olaj, vászon

Deres 40x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Behavazva 60x40 olaj, farostra kasírozott vászon

Átváltozás 20x30 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Aranyfényben 50x30 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

2010. október 18., hétfő

Pirkadat 50x30 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Szúnyogparadicsom 40x30 olaj, farostlemezre kasírozott vászon (festőkéses technika)

Bújócska 30x40 pasztell, papír

Csendélet 38x48 pasztell, papír (M.M. után szabadon)

Vöröskék 50x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

Mezei virágok 40x50 olaj, farostra kasírozott vászon (festőkéses technika)

2010. június 25., péntek

A kéz


Következő lenvásznamra
Festek egy kezet,
Elhagyom az arcokat,
És el a testeket.

Nem is festek semmi mást,
Csak egyetlen kezet,
Kezem, mindig kéznél van,
De száll a képzelet.

Megfestem hát saját kezem,
S, itt hagyom neked,
Mit fantáziád látni enged,
Majd hozzáteszed.

Lehetett-e kéz talán,
Mely gyermeket nevelt,
Vagy megtört anyját vezetgette,
Majd súg a képzelet.

Simított talán-e kéz,
Vagy durván eltarolt,
Elkapott, vagy ellökött,
Vagy inkább átkarolt.

Boldog volt, ha adhatott,
Vagy inkább ő kapott,
Tán ő szolgált másokat,
Vagy kiszolgáltatott.

Születni segített tán,
Vagy fegyvert forgatott,
Virágokat ültetett,
Vagy erdőt irtatott.

Karba fonva volt-e kéz,
Vagy mindig dolgozott,
Gyógyították orvosok,
Vagy ő gyógyítgatott.

Imára volt kulcsolva,
Vagy inkább gyóntatott,
Fenyegetett másokat,
Vagy inkább biztatott.
Új dolgokat alkotott,
Vagy mindig foltozott,
Tán okosan beosztott,
Vagy mindig tartozott.

Zsebre téve volt-e kéz,
Vagy ölelésre tárt,
Képzeleted útra kész,
Más nem szabhat határt.

Hagyj még kicsit tépelődni,
Ne sürgess hát ecset,
Ha vászonra terítem lelkemet,
Majd akkor festek kezet!

Következő lenvásznamra
Festek egy kezet,
Elhagyom az arcokat,
És el a testeket.

2010. június 25.

2010. május 17., hétfő

Ártér

Még simogat lágyan a napsugár,
Madárdal csendül az ágon,
Tengernyi virágszál nászra vár,
Mézillat libben a tájon.

Ezernyi méhecske dongva száll,
Virágról újabb virágra,
Csillogó aranypor minden bogár,
Porcsizmát próbál a lábra.

Aprócska őzgida anyjára vár,
Hosszú az árnyék a tájon,
Összedőlt boglya rejtekbe zár,
Pipacsok ringnak a gáton.

Vérszínű táncosok szerteszét,
Hajlongva, bókolva várnak,
Vágyódó kelyhek lágy ölét,
Kínálják kérők hadának.

Megvénült kecskefűz őszes haját,
Alkonyi szellő borzolja,
Elmálló kérgen egy fényes bogár,
Telt potrohát vonszolja.

Nyugodt az ártér már csendes a gát,
Nyugvó nap festi a víz szalagját,
Harsogón zöldellő partszéli nád,
Tükörben bámulja önmagát.

Rejtekén csalogány énekel,
Bódultan hallgatja sok virág,
Leszáll az estélyi bársonylepel,
Széthinti tengernyi csillagát.

A teltkarcsú hold is hallgatag,
Hizlalja kismadár dala,
Alszik az ártér, s a kanyargó gát,
Szelíden siklik a víz tova.

2010. május 16.

2010. május 12., szerda

Boldogságom


Lépteimet meglassítom,
Már-már lopva járok,
Osonok, mert azt gyanítom,
Érdekeset látok.

Kerítésem léceinél,
Nem vár kis barátom,
Nem hallotta lépteimet,
Ezt még megbocsátom.

Őkelme bíz nagyot hall most,
Mind a két fülére,
Szemet vetett gazdijának,
Kerti cipőjére.

Tűhegyes kis fogacskákkal,
Önfeledten rágja,
Boldogsághoz épp elég,
A gazdi úgysem látja.

Apró mancsa közt forgatja,
Húzza, tépi, rágja,
Gazdi szagát birtokolja,
Ő – legjobb barátja.

Négy lábra álla a bestia,
Forog vele bőszen,
Aztán eldől a zöld fűben,
Sandít ráérősen.

Cuppantok most halkan egyet,
S véget ér a móka,
Lendíti a kutyahűség,
Tudja mi a dolga.

Kezeimet nyalogatja,
Boldogságtól repdes,
Önfeledten örül nekem,
Milyen kis figyelmes.

Nem tudok rá haragudni,
Egyetlen kis társam,
Magányomban boldogságom,
Nála megtaláltam.

2010. május 12.

2010. május 6., csütörtök

A változó idő


Ha kiskapudhoz érkezem,
Az idő engem éberen figyel,
S ha kilincséhez ér, kezem,
Nem éri már be ennyivel.

Megszaporázza lépteit,
Mint én a hodálynál este,
Hol egy rossz indulatú puli,
Nadrágszáramat kereste.

Ingerült volt a hold miatt,
Ki túl közel merészkedett,
Ilyenkor, - muszáj vonyítani,   
És őkelme épp intézkedett.

Mert megzavartam, - kergetett,
És vigyorgott rajtunk az idő,
Most nem is ő siettetett,
Mégis őt vesszük majd elő.

Szidjuk az időt, ha nem telik,
Bántjuk, ha gyorsan szalad,
Piszkáljuk, bárhogy viselkedik,
Tán dicsérni nem is szabad.

Nyakunkba liheg az idő,
Míg lapozza életünk lapjait,
Nem látjuk, honnan jön elő,
És titokban tartja holnapjait.

Másképpen mér, ha dolgozok,
És másképp, ha valaki kerget,
Másképp, ha éppen veled vagyok,
Írtam hát néki egy verset.

2010. május 6.

2010. május 4., kedd

Elrohantak éveink


Elrohantak már éveink,
És nincsen már előttünk semmi,
Csak üldögélünk a ház előtt,
És nem kell már semmit tenni.

Eltűntek régi terveink,
És újak már ritkábban jönnek,
Hiábavalók már reményeink,
Ha néha még ránk köszönnek.

Erőnk már régen elhagyott,
Ellene késő már tenni,
Ülünk még együtt a ház előtt,
Jó még a napfényen lenni.

Kezed még kezemben tarthatom,
S még hallom az utca zaját,
Inkább csak sóhajod hallgatom,
Már megszoktuk egymás baját.

Vén szívünk néha még összeér,
Talán most együtt dobog,
Nem reszketünk már a holnapért,
Elménk már nem háborog.

Csak ülünk még együtt a ház előtt,
És jó ez így együtt nagyon,
Csak elszendergünk egy délelőtt,
És kezemet kezedben hagyom.

2010. május 4.

2010. május 2., vasárnap

A büszke dog


Ma erre jár megint a büszke dog,
Szemében szemérmetlenség lobog,
Átcsavarogva sok éjszakát
Összeér orrunk a léceken át.

Újabban örökké itt kódorog,
Tudhatná pedig, hogy tiltott dolog,
Megismerhette már gazdám szavát,
Ha meglátja, húzza már oldalát.

Odébbáll kicsit, és lopva figyel,
Veszélyes hangulat, mint múlik el,
Bár óvatos duhaj a büszke dog,
Már megint a kapunál oldalog.

Ha tudhatná titkunkat gazdikám,
Tán őt is szeretné jobban ám,
Kölyökként engem is kényeztetett,
Bár nem tudja még az új helyzetet.

Orrunk a lécek közt összeér,
Kis titkunk egyszer majd véget ér,
És lágyulnak majd a kemény szavak,
Ha kölykeink ölében játszanak.

2010. május 2.

2010. április 27., kedd

Ha tudhatnám


Ha tudhatnám, mit hoz a holnap,
Tán nem csodálnám úgy a kék eget,
Talán nem bámulnám úgy a holdat,
Ki gömbölyded arcával rám nevet.

Ha elébe mennék a sorsnak,
Ki - tudja, hogy mit hoz, és mit vihet,
Tán kérném, hogy jöjjön majd holnap,
És azt is, hogy ne fájjon senkinek.

Nem várnám mikor lesz holnap,
Ha tudnám, hogy rosszat hoz nekem,
És nem örülhetnék a mának,
Még annak sem talán, hogy vagy nekem.

De nem tudom, mit hoz a holnap,
És biztos, hogy legjobb csak így nekem,
Így örülhetek még a holdnak,
Még nézhetem csodálva kék egem.

2010. április 27.

2010. április 25., vasárnap

Segíts nekem!


Segíts nekem, hogy úgy tudjak most lépni,
Ne bánjam később, ha vissza kell majd nézni,
S, ha egyszer a múltamat messzebbről látom,
Tűnjön csak úgy, mint levetett kabátom!

Cipőmmel vessem le életem sarát,
Majd meztelen lábbal könnyen tovalépek,
Segíts még ajkamnak megformálni szavát,
Hadd szóljak úgy, hogy senkit se sértsek!

Segíts nekem, - míg él bennem a szándék,
Te lelkem ismerője, - tudod, hogy szeretlek,
Embernek maradni, - már csak erre vágynék,
Szeressen más is úgy, ahogy én szeretlek!

2010. április 25.

2010. február 26., péntek

A vén zongora


A vén fekete zongora is összerezzen talán,
Ha ismeretlen árnyak futnak kitárt ravatalán,
Álmoskásan ébredeznek régen elhalt hangok,
Idegenül visszhangozva üres szobád falán.

Aztán elfáradva lassan elcsitulnak,
Szakadt pókhálókból mind a földre hullnak,
Ájultan heverve, - tán egy dalt keresnek,
Egy dalt, amellyel útra kelve, - sokszor messze mentek!

Sarkig kitárt ablakokra emlékeznek újra,
Szomszéd nép is ezt a nótát dúdolgatja már,
Legények a menyecskékre vígan kacsintgatnak,
Csókot lopnak, és májusban orgonát talán.

Ráncosodott arcon újra mosoly éled,           
Öreg szív most megint jobban kalapál,
Bár a lábak megvénültek, már csoszogva lépnek,
Peregve futnak emlékképek, szépek is talán.

Fáradt vén szemekbe lusta könnyek szöknek,
Búcsúkönnyek leperegnek a vén zongorán,
Régen játszott dallamok egy éve elköszöntek,
Ő már nincsen, játsszon hát más a vén zongorán.

2010. február 26.

2010. január 24., vasárnap

Falusi élet




Harangszó billen a házak ablakára,
Sütkérező legyek fittet hánynak rája.
Repedt ablaküveg halkan, meg-megzizzen,
Kopott falióra ingája meglibben.

Delelő szekérrúd vékony árnyékába,
Lusta macska fekszik másik oldalára.
Éjjel egerészett, nem csoda hogy kába,
Kiscicái lesznek most már nemsokára.

Bodri is hűsölget, meleg már bundája,
Pimasz földibolhák akaszkodnak rája,
Elunva őket, szőrét dühödt rágja,
Sandán les az ékes kotkodácsolásra.

Oktondi tyúknépség arra sem ügyel,
Hogy éber házőrző mindenre figyel!
Rendes tyúkok vagytok, jó, hogy jeleztetek,
Megnézem ki az, ki megtojt már köztetek!

Rövid számolásban egy tojás eltűnik,
Bodri, - hamm bekapja, mielőtt elhűlik.
Most nem néz rá senki, a gazda is ebédel,
Jön majd a jó csont, - de kell az előétel.

Szénaszagú istállóban kis boci is éhes,
Még csak tejet szophat, de az mindig édes.
Bimbó büszkén sandít mohó kisfiára,
Kilenc hónap hosszú, no de nemhiába!

Büszke ráró fejét rázza, dobbant türelmetlen,
Bögöly szállt a tomporára, ez már tűrhetetlen!
Hol késik már a megszokott segítség,
Fecske szárnya villan, - megvan semmi kétség!

Feneketlen négy kis torok, elnyel minden bogarat,
Jóllakatni valamennyit, nem is csekély feladat.
Ingyen napszámosunk alkonyatig dolgozik,
Hogy költözik családostól, azon nem gondolkozik.

Künn a kertvégében vadvirágok nyílnak,
Aranyszínű virágporral röpke nászra hívnak.
Sürgő-forgó méhecskék egymást váltva zsongnak,
Némelyik virágon fürtökben tolongnak.

Délutánra aztán elcsitul a zsongás,
Fáradt virágokon szűnik a bolyongás,
Már csak egy elkésett, virágporfürdőzik,
Észbe kapva aztán tovább nem időzik.

Lenn a falu szélén patak íve csillan,
Fecsegő sodrában lenyugvó nap villan,
Vérvörös tükröt tart a jó öreg napnak,
Reggel aranyszínnel köszön a holnapnak.

Esti csend lopódzik mezőre és házra,
Türelmetlen várva, csillagok hadára,
Szívhez szólón csendül szép csalogányének,
Teremtő istenem, köszönöm, hogy élek!

2010. január 23.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...