A zsebóra

 Természetkedvelőknek írt történetem, egy erdei úton heverő zsebóra sorsába avatja be a hallgatót.

Sárkány Sándor irodalmár-képzőművész kiállítása

Vakondtúrás - mese felnőtteknek

Világlátott Piroskánk, utánozhatatlan érzékkel kényszeríti megalkuvásra a védett erdőben orvvadászgató, megszeppent farkast.

Bohóc leszek

Vers, egy elárvult gyermek érzelmeiről.


   

Alvó arcod

Vers az alvó kedveshez.

A farkas és a kismalac

Felnőtteknek szóló mese egy eltévedt farkas és egy rózsaszín kismalac viszonyáról.

Visszatértem

 Vers a halhatatlan létezésről, Kitaro varázslatos zenéjére.

Rózsaszirom

Vers az elmúlásról, Kitaro varázslatos zenei aláfestésével.

Ringass

Vers a megnyugvással érkező elmúlás gondolatáról, Massanet - Meditációjára.

Színek és szavak

Vers, melyben festészetemről és írásaimról vallok, Bach - Air című zenéjére.

Ajtód előtt

Vers az emberi érzelmekről, melyet az egyik legszebb Shadows gitárzene kísér.

Nyárszagú ágyon

Vers az elmúlás gondolatáról, Saint Seans - The Swan mélabús zenéjére.

Rózsaszirom

Vers az elmúlásról, Kitaro varázslatos zenei aláfestésével.

 

Ajtód előtt

A törkölyszagú disznó

Már két napja, vattapamacsszerű hópihék libbentek alá az égből, és a gyermekszemek hálával telten csillantak, hogy a teremtő, végre meghallotta sóhajaikat.

Vágják már az erdőn a karácsonyfának valót, és lassan, ünnepi hangulat lopózik a lelkekbe, mely a „mennyből az angyal” dallamaival felszabadulva, átjárja majd a sárral tapasztott falak hófehérre meszelt szűziességét.

Odakünn, a vastag hótakaró, jótékonyan borította be a kertek tompára fakult melankóliáját, és már csak a gazda szeme ismerhette fel, a lágyívű hókupac alatt szunnyadó ekevasak jéggé dermedt menetelését. 

Zizi és Gombolyag

Zizi az új-szagú, kókuszrostokból font lábtörlőn heverészett már jó ideje, és éppen arra gondolt, hogy mennyivel kellemesebb fekvés esett a régin, ami ugyan kopottas, és kissé szakadozott volt már, de az utolsó pillanatig híven őrizte néhai birtokbavételének nyomait.

– Ezt az újat, még megnyalni sem érdemes, nemhogy rágcsálni, állapította meg csalódottan, és úgy gondolta, hogy sohasem szeretheti meg úgy, ahogy a régit szerette.

A zongora

Fickó, újabb rohamot indított a kutyaház mellől, és a rozsda-vert, hosszú lánc, sustorogva csörömpölt utána, fáradhatatlanul boronálva végig, az udvar agyagszínű porán.

Majd, fakó felhőt lélegezve az eresz felé, hirtelen megfeszült, mint a Tisza parton ásítozó rév felcsörlőzött drótkötele, mikor az öreg Nyeső elunta a túlparton várakozók türelmetlenkedését.

Cinkosok

A lusta legyek, már jó ideje napfürdőztek az istálló fehérre meszelt falán, és bölcs nyugalommal várták a pillanatot, mely egyszer csak eljön, mint ahogy máskor is eljött.

A templomtorony ritkásra eresztett zsaluin átbillenő harangszó, elunva a szédítő magasság egyhangú tisztaságát, vágyakozva mártózott meg az utcák aranyszínű porába, hogy aztán a sötét vesszőkből font, girbegurba kerítésekkel ölelt udvarokon, észrevétlenül terítse szét, barátságos nyugalmának bársonyát.

A zsebóra

A hegyoldalba taposott vadcsapás, lágy ívekkel kerülgette a kökénybokrok sűrű szövevényét, melyen csak néhány elszánt vaddisznó törtetett keresztül, de talán azok is csak olyankor, ha veszélyesnek ítélt, idegen szagot orrontottak a levegőben. Való igaz, hogy a disznó, nem kimondottan a látásáról híres, de a szaglása kifogástalan, azt meg kell hagyni.

- Megtalál az, gombát, csigát, félérésben lévő gabonát, de könnyedén habzsolja fel a rőt színekre váltó tölgylevelek kesze-kuszán pöndörödő hajlata alatt lapuló makkot, akárhogy is bújik. Egyszóval mindent felkutat, ami erdő-mező, terített asztalán egyáltalán ehető, még akkor is, ha történetesen korommal festették át az eget, ahogy éppen most is.

A kis tükör

Dorka, már jó ideje önfeledten hajtotta a hintát, és talán azt se bánta volna, ha megáll a napocska az égen, és sohasem lesz este. Ugyanis az esték, unalmasak és sötétek, a napsugár meg aranyfénybe öltözteti a kerti virágokat, meg a fák zsendülő lombjait, és langyos bársonyával olyan kellemesen cirógat, hogy sohasem lehet megunni.

A Vonzás Törvénye

A csizmák

A kisszoba egyszerű bútorai közt megbújva, türelmesen hallgatózott a csend.

- Talán egy titokra várt, mely a lomhán vánszorgó délután unalmát messze űzhetné, de a titkok, inkább az éjszaka sötétjében születtek, és nappal csak kivételes alkalmakkor mutatkoztak.

A csend megszokta már a téli hétköznapok délelőtti tétlenségét, hisz olyankor még az ajtó közelében strázsáló kályha sem duruzsolt, csak némán őrizte a szürke takaró alatt szunnyadó parazsak álmát.

Viaszkönnycsepp

A kisfiú az ablakhoz húzott széken térdepelt, és homlokát a hideg üvegtáblához érintve, apró foltokat lehelt a jégvirágok cifra szövevényére.

Csalódottan állapította meg, hogy a télapó ezen az éjszakán sem rázta meg a szakállát, mert az udvar, éppen abban a fakóra kopott, unalmas köntösében terpeszkedett, mint előző reggel.

Bár a fehér-szakállú becsületére legyen mondva, a hónap elején került már valamennyi hó, a tükrösre fényesített csizmácskákban szorongó édességek mellé, de vékonyka volt az, mint a

Aranypor

A tornácon strázsáló megfakult lóca eresztékei, halk nyikkanással bocsátották útjukra visszatartott sóhajukat, mikor az öreg, komótosan tápászkodni kezdett. Nem is a szikárra cserzett ember súlyától roskadoztak megkopott deszkái, hiszen jelentéktelen volt az már, hanem inkább az elmorzsolódott évek telepedtek mázsás súlyként, az ingatag ülőalkalmatosságra.

Egy szál cigaretta

Andalogva ballagtam a keskeny járdán, belefeledkezve a kerítések melletti enyhhelyben megbújó hóvirágok frissességébe, és azon tűnődtem, - mennyi üzenetet hordoznak, ezek a parányi csodák.

Minden télvégén megérintik lelkemet ezek a kedves, patyolatfehér szirmocskák, mert tisztaságukkal, a frissen esett hó szűziességét juttatják eszembe, mely küldetését bevégezve észrevétlenül szökken az égbe, hogy létét hatalmassá dagadt felhőként folytassa tovább.

A kis hóvirágok, így emlékeztetnek múltra, jelenre, és jövőre, hiszen felbukkanásukkal nem csak a tél végét, de a tavasz biztos ígéretét, és az élet örök körforgását is egyszerre hirdetik.

Gondolataimat, iskolából sorjázó fiatalok hangoskodása szakította félbe.

A tánc hatalma

Fotelomba bújva éppen néhány verssor rímeit csiszolgattam, mikor az ágyon heverő mobiltelefonom rákezdett a Volt egyszer egy vadnyugat című film híresen szép dallamára.

A dúdoló kórus méla búgását szívesen hallgattam volna még, de a családi hívás mindenek feletti előnyt élvez nálam.

- Szia Papa, át tudsz jönni egy kis időre? Az unokád nincs valami jól.

- Persze megyek mindjárt, de mi baj van?

- Már ebédeltetés előtt elanyátlanodott az óvodában, de nem tudtam vele hazajönni, mert ma szabit kért a kolléganőm, és egyedül voltam két összevont csoporttal. Kettő után értünk haza, de a doki csak négy után rendel. Egyébként a fél óvoda már elkapta ezt a nyavalyás vírust, ha így megy, lassan bezárunk.

A szeretet útja

Azon a napon is ugyanúgy osont a kertek alján a hajnal, mint más rendes napokon szokott, de Miskát, holmi settenkedéssel nem lehetett rászedni. Vérvörös taraját égnek állítva igazította kukorékolásra tekintélyes csőrét, hogy elsőként hozza tudomására a szegénylegényeknek, miszerint hétalvónak tituláltatik mindegyik, aki ki nem kel az ágyból!

A szeretet illata

Kit a szerelemre csábító május, kibontott szirmaival zsongó hársvirágai fogadnak, hogy első lélegzetével vehesse magához a tavasz üzenetét, - azt tárt karokkal várja az élet, felismerve benne az örök létezőt, aki újból megtestesült, hogy küldetésének rögös útjaira léphessen.

Mézízű hársvirágillatot párázott a hajnal, azon az utolsó májusi napon, amikor a szülőszoba résnyire nyitott ablakán, hirtelen belibbent a boldogság.

Nem sírtam én akkor, inkább érzékeny szemeimet próbálgatva, barátkozni kezdtem a fénnyel, mely új otthonommá lett, és utólag visszatekintve, - úgy vélem, érdemes volt korán kezdenem, mert barátságunk, azóta gyönyörű gyümölcsöket érlelt.

A cigányprímás unokája

A csillagok valahol a felhők fölött bújócskázhattak, mert szinte tapintani lehetett a sötétséget, mikor Jóska óvatosan behúzta maga mögött a könnyű kis léckaput, vigyázva, nehogy hozzáragadjon a lassan száradó olajfestékhez. Arra gondolt, hogy mennyivel jobban száradhatott volna a múlt heti jó kis időcskében. Igaz, hogy június vége felé forró már a napsugár, de nem úgy az elmúlt napokban, mert mostanában csak látogatóba bújt elő az égbolt párázó fátylai közül.

A vén ingaóra

Lehunyt szemmel heverészgetett még egy kicsit, bízva abban, hogy talán most sikerülhet összeilleszteni a ködbevesző álomképeket, de minden igyekezete ellenére, csak néhány halvány foszlány mutatta meg magát, ami ki tudja honnan érkezett és merre illant tovább.
Az álmok olykor annyira valóságosnak tűntek, - legalábbis azok, melyek néha elvétették a szabályt, és váratlanul kapott létezésükben lubickolva elfelejtettek időben kereket oldani, hogy a valóság köntösét magukra öltve, könnyedén bújhattak meg az elmorzsolódott nyolcvanhét év kesze-kusza emlékhalmazában.

Létemen létezel

Még hallgatom hangjaid dallamát,

Még nézem, hogy létemen létezel,

És messzire száműzném elmém zaját,

Mi lesz, ha egyszer majd nem leszel.

Még veled vagyok, és jó nagyon,

Még tudatlan tengetem életem,

És jó, hogy még rejtőzik holnapom,

Hogy mit hoz még elém, nem kérdezem.

Még markomba rejthetem két kezed,

Mely értem is önzetlen dolgozott,

Csak így köszönhetem, hogy életed,

Létembe tengernyi jó hozott.

Még érezhetem hajad illatát,

És jó, hogy még melletted létezek,

De értettem lelkednek sóhaját,

Mi lesz, ha egyszer majd nem leszek.

Ha vénülő szemekkel rám nevetsz,

Még jókedved arcomra átragad,

Ha nem leszek majd, vagy te nem lehetsz,

Majd megbékélt mosolyunk itt marad

2011. január 16.

Az örökség

Az öreg, látszólag békésen szunyókálgatott a fehérre meszelt kis ház előtt terpeszkedő padon, ami kényelmesnek tűnt ugyan, de azért annyira mégsem volt az, hogy az emberfia hosszú álmokat szövögethessen rajta. Nem is az álmokat bánta volna, mert olyankor újra fiatal volt és erős, ami már önmagában is jó, de ráadásként, olyan régi, kedves ismerősöket hozott elé az álom, akik már hosszú évek óta a temetői hársfák alatt hallgatják, a májusi lombok közt meg-megvillanó aranymálinkó dallamos fuvolázását. Hanem, - az éjszakák hossza, valószínűleg egyenes arányban nyúlik a megélt májusok számával, mert mostanában a reggelek is egyre lustábban vánszorognak elő a pirkadat félhomályából.

Mirci csengettyűje

Összegömbölyödve feküdt a kosarában, de most valahogy ennek sem tudott örülni. Máskor szívesen heverészett itt, és otthonának érezte ezt a sűrű fonatú vesszőkosarat, mert egy kicsit megvédte a hűvösebb szelektől, és jó el lehetett bújni benne, de mégis szemmel tudta tartani a környezetét. A vékony párnácska is éppen elég volt, hogy kellemes fekvés essen rajta, de most valahogy ez sem volt az igazi.

A kis jövevény

A napsugár belesett a szakadt kosár ritka fonatai között, és végigsimított a szertelen kesze-kuszaságban nyújtózkodó hosszú bajuszokon, melyek, időnként az álom öntudatlan apró rángásaival köszöntötték a májusi fényáradatot.

A napkorong egyre feljebb emelkedett, hogy jobban beláthasson a vén kosárba, és pajkosan végigcsiklandozhasson a selymes szőrszálakon, gyorsan felnyalva a hűvös hajnallal érkezett nyirkosságot. Aztán száműzve a legapróbb páracseppecskéket is, még időzött egy ideig a cirmos bundácska felszínén és miután több dolga hirtelen nem akadt, elbújt a szétálló szőrszálak sűrűjében.