Most itt állok a hídon,
Ahol rád találtam,
Pedig csak a vizet néztem,
Senkire sem vártam.
Gyermekeim elhagytak,
Más életet élnek,
Elköltöztek messzi földre,
Tán vissza sem térnek.
Messze élnek családikkal,
Költözni nem vágyom,
Kis unokám sem láthatom,
Azt szívből sajnálom.
Néhanapján levél jön,
Vagy hírt kapok felőlük,
Tudom jól, hogy ennél többet
Nem várhatok tőlük.
Itt állok a régi hídon,
A lusta vizet nézem,
Kiskutyámat várom vissza,
De már nem jön, - érzem.
Akkor is így könyököltem,
Itt a hídkorláton,
Ő meg járkált körülöttem,
Fogadott barátom.
Leste, mikor indulok már,
Türelmetlen leste,
Pedig nem is szóltam hozzá
Egész álló este.
Tudtam jól, hogy jön utánam,
Pedig nem is láttam,
Sötétben a kapunál,
Már lábamnál találtam.
Elzavarni nem akartam,
Nem vitt rá a lelkem,
Érezte, hogy magányomban
Vigasztalhat engem.
Összeszoktunk cimborámmal,
Két magányos lélek,
Úgy veszett el, ahogy kaptam,
Azt sem tudom él-e.
Eltűnt tőlem búcsú nélkül,
Meg sem simogattam,
Így került, hogy egy-kettőre
Egyedül maradtam.
Pedig, hogy bújt hónom alá,
Szeme szinte beszélt,
Pofáját, ha vakargattam,
Majd elvette eszét.
Hátát végigsimogattam,
Reszketett a teste,
Le sem vette szemét rólam,
Kedvemet kereste.
Akármerre kóboroltam,
El nem mozdult volna,
Sétabotom elkérte,
S foga között hozta.
Tudom, most már nem is az bánt,
Hogy eltűnt kis barátom,
Belém mart a felismerés,
Hogy élve már nem látom.
Éreztem, hogy el nem hagyott,
Senki el nem csalta,
Túlcsorduló szeretete
Kifogott tán rajta.
Elbujdokolt volna tőlem,
Hogy titokban haljon?
Szeretete nem hagyta,
Hogy szívem megszakadjon.
Most itt állok a hídon újra,
Rád már nem találok,
Isten veled kis barátom,
Senkire sem várok.
2008. december 07.
