Bőrsarum hűvös harmatot kóstol,
Nap-aranyával ébred a domb,
Erdei útról visszatekintek,
Nyárszagú rétem, kis puha folt.
Zsindelyes házam rőt-színű sarló,
Könny-délibábba olvad a táj,
Vén szemeim már árnyra tekintnek,
Lassul a léptem, lustul a nyár.
Vénül a lábam, csosszan az élet,
Messzi a hang már, halkul a dal,
Görbül az ujjam, horpad a markom,
Sétabotom már nem fiatal.
Nyárszagú szellő lengi az erdőt,
Langy avar íze szárnyra talál,
Lomb fele szökken, völgy fele lebben,
Koppan a kéreg, zizzen a vágy.
Itt lelek otthont, hajlok a nyárban,
Zörgök az őszöm lombaranyán,
Hópiheálom hull a szememre,
Pattan a rügy majd, zsendül a táj.
Itt feledem majd holnapom búját,
Testemen ejtett sok nyavalyát,
Dombom a létem, lelkem az égen,
Várja kinyílni új tavaszát.
2012. május 7.
