Zizi és Gombolyag

Zizi az új-szagú, kókuszrostokból font lábtörlőn heverészett már jó ideje, és éppen arra gondolt, hogy mennyivel kellemesebb fekvés esett a régin, ami ugyan kopottas, és kissé szakadozott volt már, de az utolsó pillanatig híven őrizte néhai birtokbavételének nyomait.

– Ezt az újat, még megnyalni sem érdemes, nemhogy rágcsálni, állapította meg csalódottan, és úgy gondolta, hogy sohasem szeretheti meg úgy, ahogy a régit szerette.

A zongora

Fickó, újabb rohamot indított a kutyaház mellől, és a rozsda-vert, hosszú lánc, sustorogva csörömpölt utána, fáradhatatlanul boronálva végig, az udvar agyagszínű porán.

Majd, fakó felhőt lélegezve az eresz felé, hirtelen megfeszült, mint a Tisza parton ásítozó rév felcsörlőzött drótkötele, mikor az öreg Nyeső elunta a túlparton várakozók türelmetlenkedését.

Cinkosok

A lusta legyek, már jó ideje napfürdőztek az istálló fehérre meszelt falán, és bölcs nyugalommal várták a pillanatot, mely egyszer csak eljön, mint ahogy máskor is eljött.

A templomtorony ritkásra eresztett zsaluin átbillenő harangszó, elunva a szédítő magasság egyhangú tisztaságát, vágyakozva mártózott meg az utcák aranyszínű porába, hogy aztán a sötét vesszőkből font, girbegurba kerítésekkel ölelt udvarokon, észrevétlenül terítse szét, barátságos nyugalmának bársonyát.