Lépteimet meglassítom,
Már-már lopva járok,
Osonok, mert azt gyanítom,
Érdekeset látok.
Kerítésem léceinél,
Nem vár kis barátom,
Nem hallotta lépteimet,
Ezt még megbocsátom.
Őkelme bíz nagyot hall most,
Mind a két fülére,
Szemet vetett gazdijának,
Kerti cipőjére.
Tűhegyes kis fogacskákkal,
Önfeledten rágja,
Boldogsághoz épp elég,
A gazdi úgysem látja.
Apró mancsa közt forgatja,
Húzza, tépi, rágja,
Gazdi szagát birtokolja,
Ő – legjobb barátja.
Négy lábra álla a bestia,
Forog vele bőszen,
Aztán eldől a zöld fűben,
Sandít ráérősen.
Cuppantok most halkan egyet,
S véget ér a móka,
Lendíti a kutyahűség,
Tudja mi a dolga.
Kezeimet nyalogatja,
Boldogságtól repdes,
Önfeledten örül nekem,
Milyen kis figyelmes.
Nem tudok rá haragudni,
Egyetlen kis társam,
Magányomban boldogságom,
Nála megtaláltam.
2010. május 12.
