2012. május 23., szerda

A TÚLÉLÉS HANGJA – vers, Klapek Gabriellának ajánlva



Nem hurcolom többé létezésem súlyát,
Életerőmbe mart fájó nyavalyát!
Pille szárnyam újra libbenhet a széllel!
Mosollyal köszöntöm lelkem tavaszát!

Létem könnyűvé lett, mint gyermeki léptem,
Pedig két lábbal állok még, e földön!
Élek… mint annyian, kik aggódtak értem,
Féltettek és féltek; baj sohase jöjjön!

Karcsú voltam én, mint fehér liliomszál,
Gyengéd és szép, mi kedves még a szemnek,
Két kézzel mért nekem mindenből a létem!
Aztán szép apránként, lassan mindent elvett.

Szépségkirálynő sem lehettem már újra.
Liliombódulat, marta az orromat.
Lelkemmel ereszkedett zongorám húrja,
Nem volt már kedves hallani hangomat.

Elvesztem akkor, hisz minden veszni látszott,
Mi egykor, világot jelentett nekem.
Ma már mosolygom, mit régi énem játszott,
Hétköznapi harc, nem túl nagy küzdelem.

Elbotlottam én, mint sokszor életemben,
De mit számít ma már, hányszor estem el?
Felálltam újra és hittem két kezemben,
Köszönöm jól vagyok, ha engem kérdezel.

Ma már reményteli fény karolja hangom,
Mosolyom varázsa lelkemből fakad,
Dalolok neked, hogy léted szárnyalhasson,
Mint kékségbe olvadt, fehér madarak.

2012. május 22.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...