Ha kiskapudhoz érkezem,
Az idő engem éberen figyel,
S ha kilincséhez ér, kezem,
Nem éri már be ennyivel.
Megszaporázza lépteit,
Mint én a hodálynál este,
Hol egy rossz indulatú puli,
Nadrágszáramat kereste.
Ingerült volt a hold miatt,
Ki túl közel merészkedett,
Ilyenkor, - muszáj vonyítani,
És őkelme épp intézkedett.
Mert megzavartam, - kergetett,
És vigyorgott rajtunk az idő,
Most nem is ő siettetett,
Mégis őt vesszük majd elő.
Szidjuk az időt, ha nem telik,
Bántjuk, ha gyorsan szalad,
Piszkáljuk, bárhogy viselkedik,
Tán dicsérni nem is szabad.
Nyakunkba liheg az idő,
Míg lapozza életünk lapjait,
Nem látjuk, honnan jön elő,
És titokban tartja holnapjait.
Másképpen mér, ha dolgozok,
És másképp, ha valaki kerget,
Másképp, ha éppen veled vagyok,
Írtam hát néki egy verset.
2010. május 6.
