Ringass!

Ringass öledbe álomtündér!
Szememre könnyű álmot lehelj!
Ringass, ahogy anyám ringatott!
Mint méhet ringat virágkehely.

Szent mosolyoddal hajolj fölém!
Engedd, hogy lehessek gyermeked!
Ne lásd rajtam nyolcvan év ködét!
Csak ringasson, ringasson kezed.

Aludni vágyom álomtündér.
Fáradt pilláimra méz legyen.
S, ha lelkem a mennyekbe ér,
Elnyűtt testem a földé legyen.

Itt hagyom létem kínját-baját,
Házam, és semmi nem kell nekem!
Porból lettem, porrá lesz kezem,
Lelkemmel érezlek, istenem.

2009. augusztus 10.

Nyárszagú ágyon

Virágok, ti kedves kis réti virágok!
Bontsatok ma szirmot vén szememnek!
Búcsúpillantásom had vessem ma rátok!
Azzal legyen vége életemnek.

Keser-édes illat lengjen még ma körbe.
Had legyen még ünnep, vén szívemnek!
Pacsirta éneke hulljon még a földre!
Dallal legyen vége életemnek!

Szénából vess ágyat megfáradt testemnek!
Nyárszagú ágyon érjen majd az este.
Szabad útja lesz a mennyekbe lelkemnek,
Ha szépcsillagom, rétemen keresne.

2009. június 18.

Menjek, vagy maradjak

Te tudod istenem, menjek, vagy maradjak!

Ha az kell, hogy mindent feladjak,

Csak ints, hogy már menjek,

Vagy tégy úgy, hogy maradjak!

Nekem már semmi sem túl drága!

Megtanultam, megvan mindennek az ára.

Már nem várok a holnaptól sem sokat.

Túl régóta látok nehezebb sorsokat.

Régen nem érdekel pénzhajszoló világ!

Kedvesebb már nekem, egy réten nyíló virág.

Lehajolok hozzá, csak nézem, és becézem,

És úgy is az enyém, hogy nem kellett letépnem.

Vagyon sem kell nekem, rég óta nem számít!

Nyáresti égbolt kell, amely még elámít.

Megszoktam már, hogy kevéssel beérem.

Annyi a csillagom, hogy szédelegve nézem.

Mikor egy öreg fa döngve dől a földre,

Nem köröz többé már madár sem fölötte,

Kiszáradt ágakkal markol még az égbe,

Gyermekei vonnak lombsírt majd föléje.

Ennyi az élet, és ennyi az enyém is.

Köszönöm mégis, ha szép is, ha nehéz is!

Te tudod istenem, mit kell még feladjak,

Csak ints, hogy már menjek, vagy tégy úgy, hogy maradjak!

2009. május 31.

Ajtód előtt

Nyolc óra előtt pár perccel érkezem.
Míg órámat lesem, kilincseden kezem.

Kicsit még várok, hogy izgalmam csituljon.
Rám tapadt feszültség, mind a földre hulljon.

Hányszor léptem már át, kisszobád küszöbét!
Vártam, a hétvégék ellopott örömét!

Hányszor búcsúztam, és hányszor visszavágytam!
Boldogságom, nálad, mindig megtaláltam.

De most, egész másképp állok küszöböd előtt!
Ma, régi életemet hagyom magam mögött!

Ma hozzád költözöm, és nem kell már várnom!
Nem kell elbúcsúznom, és nem kell visszajárnom!

Kilincsed, szorosan markolja kezem.
Egy perc még, és új életembe érkezem.

Valami kezdődik, és valaminek vége.
Pontot teszünk most, egy fejezet végére.

Azt, ami elmúlt, titokban sajnálom,
És ami most jön, szív-dobogva várom.

Amíg itt mélázok, nyolcat üt az óra.
Tudom, hogy egy szempár tapad az ajtóra!

Ajtódat, és vele lelked is kitárom,
Sorsom fordulását, oly régóta várom.

Karomba repülsz, és hagyod, hogy öleljen!
Hagyod, hogy lelkem, lelkednek feleljen.

2009. május 03.

Csepeg az eső

Csipp-csepp,

Csipp-csepp,

Csepeg az eső,

Kipp-kopp,

Kipp-kopp,

Kopog a tető.

Pity-pity,

Fity-fity,

Üres az etető,

Nincs fagy,

Nincs baj,

Tavaszi az eső.

Csipp-csepp,

Csipp-csepp,

Elered az eső

Lesz mag,

Nem fagy,

Tavaszi az idő.

Pity-paty,

Pity-paty,

Eleven a mező,

Süt majd

Még nap,

Mosoly ide jő.

2009. április 25.

Hűség

Te vársz reám, ha érkezem,

Messziről szaladsz elém,

És összenyalnád két kezem,

Boldogan csaholsz felém.

Pacsira nyújtod lábadat,

A szemed szinte nevet,

Ölembe fúrod álladat,

Csak simogatom fejed.

Te érezted, hogy érkezem,

Ahogy a vihart is megérzed,

És vágytad már a két kezem,

Kutyaszemeddel meséled.

Nem kérded, hogy hoztam-e,

Mert önzetlen szeretsz,

Keresztül látsz a lelkemen,

Örülsz, hogy barátom lehetsz.

És ha egyszer megöregszel,

Bolondozós kedved sem lesz,

Már csak a kezemből eszel,

És nekem majd úgy is kellesz,

Ha szemed fénye megtörik,

S életkedved lassan elcsitul,

Hű lelked álommal szökik,

Sírhantodon majd virág virul.

Vagy ha előtted én halok,

És vonyítasz, hogy elmegyek,

Fent várnak rám az angyalok,

De lelkemmel még itt leszek.

2009. április 25.

Te nem szólsz

Te nem szólsz,

De szemeidben ott bujkál a kérdés,

És késve válaszolsz,

Mert uralja már lelkedet a féltés.

Te szabad vagy,

De nyugalmadhoz ennyi nem elég,

Te asszony vagy,

De nem csak az, mert gyermek is vagy még.

Még félt a szív,

Mit az elszakadás gondolata rág,

Néha sötétbe hív,

És sötétben teljesen más a világ.

Még van remény,

Vagy csak szeretnéd, ha még lenne,

És az ember kemény,

Vagy jobb lenne, ha tényleg az lehetne.

Még él a szív,

De dobbanásai már néha kihagynak,

Az élet változik,

Egyszer a gyermekek egyedül maradnak.

Még itt lehet,

Imbolygó lépteit még vezetgetheted,

És talán lehet,

Hogy karácsonyfáját is díszítgetheted.

Még jó a napsütés,

És ráncos arcát néha felvidítja,

De messze még a tél,

S, hogy vele lesz-e, azt csak isten tudja.

Te nem szólsz,

De szemeidben látom már a kérdést,

És nem is válaszolsz,

Mert gyermekszívből sosem lehet elűzni a féltést.

2009. április 23.

Lelkeddel alszom el

Nincs szárnya a gondolatnak,

Mégis messze száll,

Nincsen lába mellyel, lépne,

Mégis nálad jár.

Zárt ajtókra és falakra

Sohasem figyel,

Ott van, ahol lenni kell,

És semmit sem visz el.

Néha talán megérzed,

Hogy valaki figyel,

Azt hiszed, - csak képzeled,

Hogy két karom ölel.

Hej de sokszor ott vagyok,

Csak rád gondolni kell,

Hányszor ébredek veled,

És veled alszom el.

Ott vagyok, ha dolgozol,

Vagy vásárolni kell,

És ha rólam gondolkodsz,

Egy gondolat figyel.

Kisszobád már félhomályban,

Hálóinged én adom ma fel,

Bár testedet megkívántam,

Ma lelkeddel alszom el.

2009. április 20.

Szeretnék még egyszer (búcsú a papától)

Szeretnék még egyszer mezítláb járni,

Vadsóska kerítés zöld levelét rágni.

Savanykás ízét ma is számban érzem,

Mozdulatlan fekszem, kórház falát nézem.

Félig vak szemmel, csak árnyakat látok,

Nem tudom, vágyok-e haza még hozzátok.

Nem vagyok éhes, már nem kell az étel.

Vigyen könnyű álom, talán még ma éjjel!

Ülök, ha ültetnek, eszem, ha etetnek,

Pelenkában fekszem, majd tisztába tesznek.

Ereje nincsen már torzzá lett kezemnek,

Fájdalmas a napfény, vakuló szememnek.

Lábamra, többé már nem lesz erőm állni,

Tudom, hogy nem fogok soha rajtuk járni.

Vajon, meddig kell még a halálra várni?

Ki mondja meg nekem, hogy kéne kívánni?

Ne vessetek meg, mert nincs kedvem már élni!

Nem akarok többé senkitől sem kérni!

Szánalmas életem - könnyű elítélni,

Túl vagyok mindenen, - nem tudok már félni.

Álmomban, egyszer még mezítláb járok,

Sóskakerítésről zöld levelet rágok,

Szájamban érzem a savanykás ízeket,

Ne ébresszetek majd, engem már nem lehet!

2009. április 20.

Lehetne

Ha elszökhetnénk a világ zajától,

Messzire mehetnénk mások sóhajától,

Beteg gondolatok elkerülhetnének,

Szabadsága lenne végre az elmének.

Halk szavú erdőben lenne jó járni,

Kismadarat látni tiszta égen szállni,

Mezei virágot ringatna a szellő,

Kék égen sodródna ezer bárányfelhő.

Harmatos fűben mezítláb járhatnánk,

Zsendülő zöldek közt őzgidát láthatnánk,

Nem űznénk, és nem riadna tőlünk,

Erdő-mező vadja nem bújna előlünk.

Lehetne egy tiszta, élhető világ,

Hol inkubátor nélkül nőhet virág,

Az emberek még mosolyoghatnának,

Jövőjüknek élhetnének, nem csupán a mának.

2009. április 19.

Hej virágok, virágok

Hej virágok, virágok,

Csak nyíljatok nekem,

Még virítson szirmotok,

Még kelletek nekem.

Hej virágok, virágok,

Csak bánat van velem,

Azért ti csak nyíljatok,

Hogy könnyezik szemem.

Hej virágok, virágok,

Már más az életem,

Mindegy merre indulok,

Ő nincsen már nekem.

Hej virágok, virágok,

Nyugalmam nem lelem,

Míg a menybe nem jutok,

Még kelletek nekem.

Hej virágok, virágok,

Csak nyíljatok nekem,

S ha mind lehullik szirmotok,

Majd síromon legyen.

2009. április 16.

Az legyél nekem

Te az legyél nekem,

Ki fogod a kezem, ha kell,

Ki elengedni is mered,

Ha érzed, hogy engedni kell.

Te legyél az, nekem,

Ki szólsz hozzám, ha szólni kell,

Vagy hallgatásoddal vezess,

Ha hangod már nem érhet el.

Te az legyél nekem,

Ki ölbe vesz, ha fáradok,

Ki vigasztal, ha csüggedek,

Ki inni ad, ha szomjazok.

Te maradj majd az nekem,

Ki látta honnan indulok,

Ki ért, ha néha tévedek,

És tudja, hogy hová jutok.

Te legyél az istenem,

Bocsásd meg, ha vétkezem,

S ha megtisztulva érkezem,

A menyben is, te légy velem.

2009. április 08.

Sír az ég

Süket csöndet ásító szobád

Porlepte üvegszemén kövér esőcseppek híznak,

Potrohukon csillaggá törik a fény,

S a rég elárvult félhomályba apró életjeleket írnak.

Mocsokba ivódott tiszta foltok,

Gömbölyűre telve, lustán megcsordulnak,

És tűnődve egymásba karolnak,

Mint imára hívott gyászolók, ha harangok kondulnak.

Sír az ég. Még siratja hiányod.

Mossa fénytelen ablakod, hogy legalább belásson.

Én is siratlak, mert még hiányzol.

Majd egyszer por lepi sebem, hogy annyira ne fájjon.

2009. március 02.

Csak ősz van

Halott levelek búcsúznak a fáktól,

Kik ázott kérgeikkel, mintha gyászolnának,

Égboltba markoló karcsú ujjacskákról,

Vízcsepp csurran, - mintha könnyei hullnának.

Nedvesen süppedő aranyló szőnyegen,

Erdő ravatalán nesztelenül lépek,

Áhítat száll lelkemre, de kétség mar a szívbe,

Lehet, hogy már halálomtól félek?

Ha már eltemetnek, s nem járom a tájat,

Aranyló lombját sem fogom már látni,

Szeretett erdőmnek nem fordítok hátat,

Itt szerettem járni, itt szeretnék hálni.

Itt fedje majd fehér hótakaró sírom,

Szunnyadó ibolyáknak védelmet ő adjon,

Ha langyos tavasz jön, szellő simogassa,

Illatos kék szirma gondtalan fakadjon.

Forró nyári éjen, rezgőnyár meséljen,

Rekkenő hőségtől langyos enyhet adjon,

Árnyas bokraiban csalogány daloljon,

Anyját váró őzgidácska rejteken maradjon.

És ha aranyszínben játszanak az ágak,

Aranyleplet bontanak a süppedező hantnak,

Nem halnak a fák, csak új tavaszra várnak,

Csak ősz van már, s a lombok földre hullnak.

2009. február 28.

Álom szélén

Földhözragadt léptem
Álom szélén táncol,
Lágyan elvarázsol,
Pilleszárnyú mámor.

Mint vízbe vetett dinnye,
Súlytalanná lettem,
Mély a víz alattam,
Kék az ég felettem.

Gondok eltörpülnek,
Ráncok elsimulnak,
Zajos világ zörejei
Lassan elcsitulnak.

Sodródok a széllel,
Gondolatom szárnyal,
Látom kedves rétem,
Csendül a madárdal.

Nem tépem virágát,
Lábam sem tapossa,
Határtalan létem
Mind elébem, hozza.

Fülemülém hangja
Valóságos bennem,
Ő jön énelébem,
Közel sem kell mennem.

Zöld erdőben járok,
Fák között bolyongok,
Ezer rejtett titkot
Suttognak a lombok.

Vadak megbámulnak,
Ismerős barátok,
Dehogy fognék íjat!
Rájuk sem vadászok.

Nem ártok senkinek.
Békesség van bennem.
Boldog már világom!
Szabadnak születtem!

Ha majd újra érzem
Lomha testem súlyát,
Ha vállaimra vettem
Mások méla búját,
Beteg világunknak
Könnyen kérek gyógyírt!
Szabad létezésem,
Mosolyával gyógyít.

2009. február 10.

Mondd újra el!

Mondd újra el,

Hogy erősebb legyek!

Ha úrrá lesz a kétkedés,

Tudjam, mit tegyek.

Mondd újra el!

Oly nyugtató nekem.

Nem lesz több magány,

Te itt maradsz velem.

Mondd újra el,

És tanítsd meg nekem!

Ne legyen több tévedés,

Hogy lehessen hitem.

Mondd újra el,

És lelkednek hiszek!

Mert szívet csalhat érzelem,

De lelket nem lehet.

Mondd újra el,

És veled mondom el,

Hogy elmondhassam másnak is,

Most Szeretet legyen!

2009. február 08.

Lelked nem búcsúzik

Csendes eső hullik,

Nedvezi az arcom,

Hagyom, hogy lefolyjon,

Hagyom, hogy maradjon.

Az eső csak hullik,

Telesírja arcom,

Hogy szívem szakadjon,

Hogy lelkembe marjon.

Emlékcseppek hullnak,

Elszorítják hangom,

Már csak bennem szólnak,

Hagyom, hogy maradjon.

Lelked nem búcsúzik,

Sóhajod sem hallom,

Szíved sincs, hogy fájjon,

Könnyed, hogy fakadjon.

Végtelenbe nyúlok,

Emlékedet tartom,

Hogy lelkemhez simuljon,

Ha fázom, betakarjon.

2009. február 05.

Verseim még itt maradnak

Kihullik a tollam

Vénülő kezemből,

Félbeszakadt gondolattal

Lépek életemből.

Homályba hull csillogása

Kíváncsi szememnek,

Nem hallatszik dobbanása

Zaklatott szívemnek.

Füleim se hallgathatják

Csalogányok hangját,

Kedvesem se simogat már,

Síromat hantolják.

Verseim még itt maradnak,

Könyvbe kötik szépen,

Vagy szabadon kergetőznek

Lapjai a szélben.

2009. január 29.

Visszatértem

Szobám csendje lustán, réveteg mereng,

Elnehezült pillámon át, égi fény dereng.

Ölembe hulló könyvem ásító lapjai,

Homályán túl, tán a holnapok napjai.

Láthatatlan kéz hangtalan lapozza,

Szférák lágy zenéjét langyos szellő hozza.

Új archoz illendőn, új lapját mutatja,

Időtlenségében lelkemet kutatja.

Hangtalan lépteim súlytalannak érzem,

Virágok szirmát sem bántja a réten.

Víztükör sem fodroz, pedig rajta lépek,

Szemem megpihenhet, most lelkemmel nézek.

Vágyaim, lassan a fák fölé emelnek,

Májusi szellő pajtása kezemnek,

Hagyja, hogy gyengéden magamhoz vonjam,

Lelkem járta tájam búcsúra karoljam.

Ismerős égi fény aranyozza arcom,

Örömömben szólnék, de nem hallatszik hangom,

Boldogságtól sírnék, de kiapadt a könnyem.

Még közelebb mennék, érzem, haza jöttem.

Mindent átható fény ragyog fel előttem,

Lelkem visszanéz, már semmi sincs mögöttem.

Súlytalan lettem, testemet sem érzem,

Messze tűnő otthonomba újra visszatértem.

2009. január 25.

Ne is mondj semmit

Ne is mondj semmit,

Hisz beszél a szemed!

Ajkam nem formál szót,

Ha lelkem kérdezed.

Dédelgetett mondat

Már hazug is lehet,

Tévútra csalhatja

Tünékeny képzelet.

Félrecsúszott szó,

Egy elértett hangulat,

Szóvirágok tarka szirma

Hasztalan bódulat.

Most hangtalan kérdezz!

Hagyd, hogy a csend szóljon!

Ki sem mondott kérdésedre

Némán válaszoljon.

Ne is mondj semmit,

Hisz kérdez a szemed!

Hallgasd lelked dallamát,

S én dúdolom veled.

2009. január 14.

Nevetés

Tán az ördög bújt belém,

Ma oly sokat nevettem,

Nem is tudom mitől volt

Oly tulipános kedvem.

Apró-cseprő csínytevéstől

Nem rettenek vissza,

Mondják, hogy a nevetés,

A hosszú élet titka.

Kiváltképp, ha áldozatom

Elérti a mókát,

Nem sokáig lesz adósom,

Megtalálja módját.

Nem hiszek a mondásban,

Hogy érzem tán a vesztem,

Ötven éve örökké

A vígságot kerestem.

Az életet nem érdemes

Túl komolyan venni,

Sírás helyett jobban esik

Egy kicsit nevetni.

Kedves nekem a mosolygás,

Ki is tudom csalni,

Meglehet, hogy mosolyogva

Meg se lehet halni.

Kaszás, mikor suhintana,

Ráragad a nevetés,

Elejti a kaszáját,

És elmarad a temetés.

2009. január 04.