2008. október 30., csütörtök

Elhagytam a csizmám sarkát



Elhagytam a csizmám sarkát,
Elhagyott a szeretőm!
Mind a kettőt de sajnálom,
Mért ver az én teremtőm?

Pincekulcsom is elveszett,
Ihatnékom lenne,
Lemennék a hűvösébe,
S megnyugodnék benne.

Elmegyek hát a csárdába,
Húzatom a cigánnyal,
Elfeledem, miért vagyok
Haragban a világgal.

Hegedűszó, szívhez szóló,
Jó borok és cimbalom,
Hajnalig tán jól berúgok,
S bánatomat itt hagyom!

Csizmadiám, jó cimborám,
Icce borom mellett,
Csizmám sarkát felütötte,
Egyik gondom meglett.

Pincekulcsom előkerült
Zsebem rejtekéből,
Ajtóban az én kedvesem,
Könny szökik szeméből.

2008. október 30.

Hej madárka


Hej madárka, kis-madárka,
Énekedet hallgatom.
Szívhez-szóló dallamával
Nyugtatgatom hajnalom.

Fülemülém, kis-madárkám!
Zengesd csak az éneked!
Fájó szívem bánatára,
Enyhet rak az énnekem.

Hej madárka, kis-madárka,
Elhagyott a kedvesem,
Nyugtalanok nappalaim,
Sóhajos az éjjelem.

Fülemülém, kis-madárkám!
Oly megértő vagy velem.
Majd egész nap vigasztalgatsz,
Éjjel virrasztasz velem.

Hej madárka, kis-madárka,
Ne énekelj már nekem!
Repülj el a kedvesemhez,
Dalold vissza őt nekem!

 2008. október 30.

2008. október 29., szerda

Hópihék


Hópihék, szép hópihék!
Ringatózva szállnak,
Eltakarják csúfjait,
Ennek a világnak.

Hópihék, jó hópihék!
Messzi égből jönnek,
Áldott meleg takaróval,
Borítják a földet.

Rozsda-lepte ekevas,
És kidobott lábos,
Fehér dunnát húz magára,
Mint aki már álmos.

Kelő vetés ásítozik,
Álmosan nyújtózik,
Zord fagy, míg a felszínt marja,
Alul meghúzódik.

Földben bújó egérnép is
Türelmesnek látszik,
Enyhet adó dunna alatt,
Önfeledten játszik.

Kicsi kunyhó nádteteje,
Vastagon belepve,
Szegény ember hajlékában,
Vigyáz a melegre.

Ház előtti kis fenyőt is
Vastag hó takarja,
Évről-évre élni hagyják,
Ő is úgy akarja.

Kicsi fenyő biztos lehet,
Csak ablakból nézik,
Roskadozó ágacskáit
Féltő kezek védik.

Piros almával díszítik,
Ha jő a karácsony,
Kismadarak csipegetik,
Tolluk, mint a bársony.

Hópihék, szép hópihék!
Ti loptok fényt az éjbe,
Lopjatok a mennyből békét,
Minden embernek szívébe!

2008. október 29.

2008. október 25., szombat

Van egy…



Van egy ablak, ami alatt, lopva megyek én el,
Van egy szempár, ami elől, most már félre nézel,
Van egy szép hang, aminek én nem tudok felelni,
Van egy szép arc, amit én már nem tudok feledni.

Van egy álom, amit soha nem álmodhatok már,
Van egy érzés, mit nélküled nem érezhetek már,
Van egy csillag, ami régen nem nekem ragyog már,
Volt szeretőm; elfeledett, régen mással él már.

 2008. október 24.



2008. október 24., péntek

Folyóparton


Lenn a folyóparton a révészre várva,
Szemem a túlpartot kíváncsian járja.
Talpam alatt, halkan, apró kavics roppan,
Furcsa gondolattól, szívem nagyot dobban.

Mennyi mindent éltem, míg a partra értem.
Tanultam, dolgoztam, adtam is és kértem.
Sok kanyargós úton fárasztottam lábam,
Láttam, hogy némelyek jönnek utánam.

Mások, - mint én is, más utat kerestek,
Más könyvet olvastak, más zenét szerettek.
Más filmet néztek, és más ruhába jártak,
Másmilyen tájakon más dolgokat láttak.

Láttam az életet másképpen is élni,
Láttam a dolgokat másképp megítélni.
Hagytam másokat, másképpen érezni,
Másképp gondolkodni, másképpen létezni.

Most állok a parton a révészre várva,
Vajon a túlpartot mindenki így látja?
Ismeretlen vízen, az ember néha fél.
Bízzunk a révészben, - ő majd elkísér!

2008. október 24.

2008. október 21., kedd

Alvó arcod



Csak ülök melletted, nézem alvó arcod,
Pilláid bezárta lelked ablakát,
Lélegzetem fojtom, nehogy elszakítsam,
Édes álmaidnak gyenge fonalát.

Míg alszol, én lopva homlokodat nézem,
Gondtalanul simult arcod vonalát,
Két szemöldöködnek lágy hullámú ívét,
Hallom szuszogásod édes dallamát.

Szemem simogatja félig nyitott ajkad,
Mint hófehér igazgyöngy, fogad csillan át,
Közelebb hajolok, hogy tisztábban halljam,
Álomba zárt lelked boldog sóhaját.

Lélegzeted lágy szellő, simogatja arcom,
Bőrömön már érzem tested melegét,
Ahogy én szeretlek, nem szerethet senki,
Talán csak egy édesanya egy szem gyermekét.

2008. október 21.

Üres szoba




Üres szobád bezárt fénytelen ablaka,
Mint porlepte üvegszem, vakon bámul a semmibe,
Sötét csellód édes mélabús dallama,
Csak fájó érzelem, hangja elszállt már messzire.

Megpihent parketta sértődött reccsenése,
Darabokra tépi a megkövült csendet,
Ajzott idegeim húrjainak rezzenése,
Régóta megszokott melódiát zenget.

Mért kell a bánat, és mért kell az árnyék?
Lelkem mázsás súlytól válna, hogyha fényben járnék!
Újra hallanám hangod lágy dallamát!
Újra érezhetném bőröd mély bársonyát!

Hogy tud az édes szó keserűvé válni?
Hogyan tud dallama belülről így rágni?
Mért tud az ember szavakkal sérteni?
Hogy tudtuk egymást, régebben félteni…

Léted hiánya, mintha belőlem szakították volna!
Szívem magánya, mintha dobbanásonként rólad szólna!
Mért jöttem én ide? Mit keresek még itt?
Üres szoba életéből átélni a régit?

Most értem meg végre, ide mért is jöttem!
Bezárni az ajtót örökre mögöttem!
Beteg lelkem, mint dögök fehérre rágott csontja,
Üres szoba homályában, tisztára lett mosva!

Tétova lépteim, sietőssé válnak!
Már csak téged látlak, futok már utánad!
Lépteim könnyűek, már-már szinte szállnak!
Mázsás kolonc a bánattal, tőlem messze járnak!

Újra hallom csellód, édes-bús dallamát!
Újra érzem bőröd, sejtelmes bársonyát!
Kezed a kezemben, s újra fényben járunk!
Lelkünk pillekönnyű… egymásra találtunk!

2008. október 20.   

2008. október 17., péntek

Harc


Véresen vijjognak,
Csőrcsata csattan,
Rémesen vinnyognak,
Tollpihe száll,
Borzadva nézem,
Hogy fenn a magasban
Billenve, libbenve
Csattan a szárny.

Csőrükkel vágnak,
És egymásba vájnak,
Karmokkal markolnak,
Csurran a vér,
Sistergőn libbennek
Még sebesebben,
Harcolj, míg bírsz
Az életedért!

Még-egyszer vágnak,
És felkavarognak,
Ördöngös karmukban
Ott a halál,
Örvénylő forgásban
Megzavarodnak,
Szárny-szegve hullnak,
Már csendes a táj.

2008. október 17.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...