Hallgatom az erdő
Hangtalan szavát,
Hallgatom a szellő
Méla sóhaját.
Elhagyott szívemet
Édes bú szorítja,
Visszatűnő hangod
Lelkem szomorítja.
Magam vagyok újra,
A vén tájra csend ül,
Zaklatott elmémben
Víg kacajod csendül.
Alkonyodik lassan,
A jó nap is lenyugszik,
Vén szívem lassul már,
Tán majd belenyugszik.
Most már csak bennem élsz,
De nem, mint egy emlék,
Mintha a lelkemben te,
S a tiédben én lennék.
Lépteim lassulnak már,
Tapogatva járnak,
Gyermekim a kapuban
Tán már haza várnak.
Leszállt már az este,
Rám borítja leplét,
Kinn a temetőben
Nehezek az esték.
Kacagj és vigasztalj,
Vess véget a gondnak!
Engedd, hogy egyszer majd
Én is megnyugodjak!
2008. június 11.
