Halott levelek búcsúznak a fáktól,
Kik ázott kérgeikkel, mintha gyászolnának,
Égboltba markoló karcsú ujjacskákról,
Vízcsepp csurran, - mintha könnyei hullnának.
Nedvesen süppedő aranyló szőnyegen,
Erdő ravatalán nesztelenül lépek,
Áhítat száll lelkemre, de kétség mar a szívbe,
Lehet, hogy már halálomtól félek?
Ha már eltemetnek, s nem járom a tájat,
Aranyló lombját sem fogom már látni,
Szeretett erdőmnek nem fordítok hátat,
Itt szerettem járni, itt szeretnék hálni.
Itt fedje majd fehér hótakaró sírom,
Szunnyadó ibolyáknak védelmet ő adjon,
Ha langyos tavasz jön, szellő simogassa,
Illatos kék szirma gondtalan fakadjon.
Forró nyári éjen, rezgőnyár meséljen,
Rekkenő hőségtől langyos enyhet adjon,
Árnyas bokraiban csalogány daloljon,
Anyját váró őzgidácska rejteken maradjon.
És ha aranyszínben játszanak az ágak,
Aranyleplet bontanak a süppedező hantnak,
Nem halnak a fák, csak új tavaszra várnak,
Csak ősz van már, s a lombok földre hullnak.
2009. február 28.
