Vadászok

A szürke hamu takarásában bujkáló parázs riadtan sandított a közelben heverésző alakra, mikor hosszas tűnődés után, két egymásnak támasztott hasáb, - elunva a másik társaságát, lágyan huppant a puha enyészetbe, és apró zsarátnokok szökkentek egy villanásnyi életre, mintha tüzet fogott szöcskék menekültek volna a sötétség felé.

A rézvörös arcon átsuhanó gyengécske fény, a sötét szemekben gyönyörködve, megnyugodott egy pillanatra, hogy aztán örökre beleveszve mélységébe, átadja magát a lélek nyugalmának.

A virrasztó vadász már nem tett újabb fát a tűzre, mert jobb, ha nem marad őrizetlenül, amíg szerencsét próbál a tábor melletti erdőben. Összébb húzta magán a kigombolt szarvasbőr kabátot, és megigazgatta a hosszú fekete hajába font sastollakat.

Még egyszer végigjáratta tekintetét a szétszórtan elterülő sátortáboron, és jóleső megnyugvással gondolt arra, hogy milyen idilli helyet sikerült találnia a törzs számára.

Az erdő közel van, de nem veszélyesen közel, és, - bár a csatabárdot nemrégiben elásták, azért jobb az óvatosság.

A kis patak egy kiszélesedett tavacskát táplálva, közvetlenül a rét aljában folydogál, és a messzi hegytetőkről olvadozó hósipkák ivóvizet könnyeznek.

A szélrohamok ellen biztos védelmet nyújtó völgy, ezen a ponton szétterül, és hosszan elnyúlik a patakmeder mentén, kövér legelővel kedveskedve a lovaknak.

A környékbeli erdők és tisztások, sokféle vadnak nyújtanak táplálékot, és menedéket, jó a szaporulat, és prémes állatok is akadnak szép számmal.

- Igaz, hogy egyik-másik mackó az utóbbi időben rákapott a lóhúsra, mert a hidegebb évszakhoz közeledve igyekeznek minél kövérebbre hízni, de majd a bőrükkel fizetnek falánkságukért.

A bokrok között még majdnem tapintani lehetett a sötétséget, de már hajnalt sejtetett a fák koronáján végigsimító első bizonytalan derengés. A magasban terpeszkedő levelek sötét foltjai elváltak az ég bársonyától, és türelmesen várták a mindenható fényt. Bár ez a fény már nem nevelt új hajtásokat, de napról-napra aranyosabbra színezte a lombokat, hogy aztán zizzenve intsenek búcsút az ágaiktól, egy új élet reményében.

A vadász nesztelenül közeledett a keskeny ösvényen, jobbjában könnyedén tartva jókora íját. Hátán keresztülvetett háncsfa tokból, tollas nyílvesszők kandikáltak a sötétbe.

Szarvasbőr öltözete, lágyan simult testéhez, melyben úgy siklott a növényzet között, mint a rőtvad, mely valamikor magáénak tudhatta a szebb időket látott ruhaanyagot.

Nadrágszárán térdtől lefelé, mindkét oldalt bőrrojtok lengedeztek. Szíjakból font mokaszinja, az aljnövényzetre telepedett harmatcseppektől kissé megereszkedett, de ez nem akadályozta a lopakodásban. Derekánál, bőrtokból nyújtózkodó vadásztőr, simára csiszolt csontnyele mórikálta magát minden lépésnél.

Az indián alakja most már határozottan kezdett elválni a bokrok sötétjétől. Viszonylag gyorsan haladt, bár minden lépést megfontolt, nehogy száraz gally kerüljön a lába alá, mert egy reccsenés világgá zavarhat minden vadat a környékről.

Az akadós szederindákat kerülgetve nesztelenül közeledett a tisztás felé. Hátranyúlva, találomra kiválasztott egy nyílvesszőt és óvatosan ráhelyezte a készenlétbe helyezett nyíl húrjára.

A hajnali pára vonakodva oszladozott, és szertelenül elszórt foltokban tisztulgatott az erdőszéli bokrok laza szövevénye.

Világosodott ugyan, de messzire látni mégsem lehetett, mert a tiszta foltok hol erre, hol arra vándoroltak, ahogy a hajnali szellő lágyan libbentett rajtuk egyet.

- Mintha látott volna valamit mozdulni, de egy pillanattal később, nyoma veszett a párába burkolózott látványnak.

Aztán végre meglátta.

Egy karcsú rókafi lábujjhegyen állva, hátát felpúposítva, meredten figyelt az orra elé, és mintha rugó lökte volna fel, nyújtott lábakkal szökkent egyet, hogy egy pillanattal később egy kicsit odébb a magas fűbe huppanjon. De nem is időzött, hanem gyors egymásutánban megismételte még vagy háromszor mókás mutatványát.

A vadász arcára mosolyt csalt a mulatságos látvány, és eszébe jutott az első erdei útja, amikor nagyapja először avatta be az erdő rejtelmeibe, és többek között megmutatta neki az egerésző rókát is. Alig tudta hangtalan nevetését kordában tartani, annyira mókás volt a látvány.

Még egy kicsit gyönyörködött a fiatal róka előadásában, aztán valami más kötötte le éber figyelmét.

Egy sárguló bokor mögött éppen abban a pillanatban tűnt el valami, amikor arra fordította tekintetét. Hangtalanul, de villámgyorsan megfeszítette íját, és megcélozta az alacsony bokrot. Az őzbak mit sem sejtve felemelte fejét, és kecses nyakát mutatva az indián felé, szoborrá merevedett. Valamit mégiscsak megsejthetett, mert érzékeny füleit felváltva mozgatva hallgatózott bele a hajnali csendbe. Az állat szabaddá vált nyaka biztos célpontul szolgált, mert a hajnali pára, most néhány bokorral odébb vendégeskedett.

A vadász még egy pillanatig gyönyörködött a tökéletes agancsú őzbak látványában, aztán óvatosan visszaengedte felajzott íját, és tűnődve nézett maga elé.

De most, nem a lába előtt magasodó harmatos füveket bámulta, hanem azt a hirtelen felbukkanó képet, amelyen ma már másodszor látta szeretett nagyapját.

- Fiatal vadásztanoncként lapult az öreg indián mellett, aki szájára tett kézzel jelezte, hogy most nagyon csendben kell lenni. Aztán követve az öreg tekintetét, észrevette, hogy, úgy húsz méterrel távolabb, egy ritkuló bokor takarásában kifejlett őzbak legelészik. Vadászösztöne azonnal működésbe lépett, és az izgalomtól, a torkában is érezte, ahogy meglódult szíve kergeti fiatal vérét. Az őzbak néhányat lépett, aztán felemelt fejjel hallgatózott, de a kis bokor már csak a derekát takarta. A felajzott nyíl már éppen a nyakára mutatott, amikor az öreg lassan leengedte az íjat, óvatosan térdre ereszkedett, és szívére szorított kézzel meredten bámult a semmibe. Aztán egy végtelennek tűnő pillanat után arccal a magas fűbe zuhant.

A fiatal indiánt, egy erdei madár éles füttyentése zökkentette vissza a valóságba, és a bokor mellett legelésző őzbak köré aranyszínű glóriát borított a felkelő nap legelső sugárnyalábja.

2010. december 13.