A kis tükör

Dorka, már jó ideje önfeledten hajtotta a hintát, és talán azt se bánta volna, ha megáll a napocska az égen, és sohasem lesz este. Ugyanis az esték, unalmasak és sötétek, a napsugár meg aranyfénybe öltözteti a kerti virágokat, meg a fák zsendülő lombjait, és langyos bársonyával olyan kellemesen cirógat, hogy sohasem lehet megunni.

Dorka szerint, a hintázást sem lehet megunni, és ha néha egy kicsit abba is kell hagyni, az is csak azért van úgy, hogy aztán megint jobban örülhessen, ha újra felülhet rá.

Időnként, csak úgy elmélázva üldögélt rajta, és olyankor beérte azzal is, hogy alig észrevétlenül mozduljon alatta. Máskor meg inkább lendületre vágyott, és akkor egészen az égig hajtotta, éppen úgy, ahogy most is.

Egyik karjával átkarolta a feszülő kötélfonatot, mely éppen hátra lendült, de mielőtt visszaindult volna, megtorpant még egy pillanatra, hogy a hinta alá húzott apró cipőtalpakat, kedvesen megmosolyoghassák a májusi napsugarak. Aztán újra előrelendült, végiglibbenve a megszokott íven, és míg a kis szöszke, lábait nyújtva siklott az ég felé, szoknyácskája pajkosan borult a nyakába.

Dorka élvezte a száguldást, és kedvenc kis játéktükrét jobbjában szorongatva, kíváncsian vizsgálgatta a váltakozva elmosódó, és pillanatokra meg-megálló világot. Egyszer az ég kékje töltötte be a kis tükör egészét, másszor a zöld pázsit, vagy néhány kerti virág bukkant fel az elmosódó képeket váltva. Érdekes volt a tenyérnyi tükörben vibráló világ, és eszébe jutott, hogy egyszer már álmodott valami hasonlót.

A kis tükröt, a szoba homályában üldögélő babák használták leggyakrabban, mert egymás kezéből kapkodva nézegették magukat, versengve, hogy kinek szebb a sminkje, és melyik frizurához, melyik ékszer áll jobban. A babák szerettek egymással versengeni, és meg is beszélték maguk között, hogy melyikük nyeri el a fődíjat, de előfordult, hogy mégsem tudtak megegyezni, és olyankor mindig Dorkát kérték meg, hogy döntse el ő a vitát közöttük.

Tőle ugyanis elfogadták a szakvéleményt, mert Panninak is ő mutatta a sminkelést és a hajfonást az óvodában, hiszen kozmetikusnak, vagy fodrásznak akart tanulni, ha nagy lesz.

Azért, lett volna még két másik kedvenc foglalkozás is, az egyik az óvónő, a másik a gyermekorvos. Szerencsére, van még idő eldönteni, mi legyen.

A kiskapu ebben a pillanatban kivágódott, és Dorkának az emlegetett szamár jutott eszébe, pedig csak Panni szökdelt a kerti úton a hinta felé.

A földhöz súrlódó cipőtalpak kissé felkavarták a port, de jobb megállítani a sebesen szálló hintát, nehogy megüssék a szeleburdi kis barátnőt.

- Minek a tükör a hintázáshoz? Kérdezte a szomszéd kislány.

- Magadat nézegeted benne?

- Dehogyis magamat, válaszolt Dorka.

- A világot.

- A micsodát?

- Hát az eget, meg a földet. Amelyiket éppen látom benne, és a kettő között meg elmosódik minden, amikor lendül a hinta. Irtó mókás, tisztára olyan, mint egyszer álmomban volt.

- Kipróbálhatom én is? Kérdezte Panni, akire, egy-kettőre átragadt Dorka lelkesedése.

- Hát… éppen kipróbálhatod, de a tükröt el ne ejtsd!

- Dehogy ejtem! Válaszolt kissé sértődötten a jövevény, és már kezében is volt a rózsaszínű műanyagházas kis tükör karcsú nyele.

Rutinosan lendített néhányat a hintán, lábát, hol előre nyújtva, hol maga alá kapva, és már száguldott is, de mielőtt belepillanthatott volna hirtelen jött szerzeményébe, megtörtént a baj.

A hinta nagyot billent, és Panni ösztönösen a kötél után kapott, de a biztonság ára az volt, hogy a tükröt el kellett engednie.

Gondolkodni sem volt idő, és a kis tükör egy kavicshoz ütődve elrepedt.

Dorka, a lendülő hintával mit sem törődve, aggódva ugrott oda, és a kemény diófaülés egy pillanattal később, hajszálnyira zúgott el a halántéka mellett.

Ijedten ugrott félre az ütés elől, és azonnal látta, hogy a kis tükör menthetetlenül tönkrement.

Középen elrepedt, és egy kisebb szilánk is kipottyant belőle. Olyan volt, mintha egy szem nézett volna rá a szilánk helyéről, vádlón és elkeseredetten, amiért kiadta a kezéből.

Aztán a kis tükörrel a mécses is eltörött, és Panni hiába is próbálta vigasztalgatni Dorkát, hogy inkább vesz neki a játékboltban egy másikat az összekuporgatott pénzéből.

A tükörrel együtt, a csöppség lelke is eltörött, mert többé nem hatott rá sem bűntudat, sem bocsánatkérés, és azt sem vette észre, amikor a barátnője zokogva csukta be maga mögött a kertajtót.

Egy ideig nem is akart a sérült tükörbe belenézni, mert minduntalan rátört a zokogás, ahogy felé emelte a tekintetét.

Aztán nagy sokára, ahogy a könnyei kezdtek elapadni, mégiscsak ránézett a szétcsúszott üveglapokra, és kelletlenül állapította meg, hogy teljesen másképp látszik benne minden, mint azelőtt volt. Az arcát is kettévágva látta, és ijedtében még meg is tapogatta, mert egy pillanatig hitt a kis tükörnek, de aztán megnyugodott, mert a valóság más volt.

A szoba homályában kuksoló babák lába elé tette a törött tükröt, és maga alá húzott lábakkal, leült a szőnyegre velük szemben.

Kíváncsian vizslatta a megcsillanó égszínkék üvegszemeket, hogy vajon mit szólnak majd a törött tükörhöz, de a babák nem szóltak semmit, csak néztek rá, mintha nem is vettek volna észre semmit.

- Pedig biztosan észrevették, morfondírozott magában, - csak szeretnek annyira, hogy nem akarnak bántani a tükör miatt, hisz látják, hogy így is éppen elég bajom van.

Aztán hirtelen eszébe jutott valami.

- Majd betámasztom nektek ide a sarokba, nehogy teljesen tönkremenjen, és nehogy valamelyikőtök megvágja magát vele, és aki látni akarja magát, az majd idejöhet, hogy belenézhessen. Jó lesz így?

A babák megértően mosolyogtak, és sarok felé tekintő égszínkék üvegszemük hamiskásan csillogott.

Dorka örült, hogy a babák nem haragszanak, és amíg a kis törött tükörben nézegették magukat, lábujjhegyen kiosont a szobából, mert Pannit is meg kell még vigasztalni.  

2011. április 5.